Az ebben a menüpontban megjelenő cikkek azoknak szól, akiket érdekel a leolvasás, mint munka, ill. a leolvasás, mint életforma.

 Meggyőződésem, hogy a leolvasó munka, csakúgy, mint minden olyan munka, amiben emberekkel foglalkoznak, egyrészt nagyon nehéz, másrészt rengeteg összefüggést, okot megértet az emberrel a világról, és magyarázatot ad a legbonyolultabbnak tűnő társadalmi kérdésekre is azoknak, akik odafigyeléssel és nem felületesen végzik el a munkájukat.

 Minden munka, amiben emberekkel kell foglalkozni óriási feladat. A leolvasó azonban nem egy bizonyos embercsoporttal találkozik, nem csak azokkal, akik betérnek hozzá, hanem minden típusú emberrel, mivel ő tér be hozzájuk. 

  A cikkeket nemcsak azoknak ajánlom, akik szeretnének leolvasók lenni a későbbiekben, hanem azoknak is, akiket érdekel ennek a munkának a háttere, s azoknak is, akik szeretnék az életükben hasznosítani mindazt, amit én megértettem munkám által az Életről. 

 Öt részből fog állni terveim szerint a tanfolyam.

 Az adott részre kattintva a cikkajánlók legalján találhatod a legrégebbi cikket, innen érdemes kezdeni és haladni felfele, mint a létrán.

 

I.rész: Érdeklődőknek

 

Mónus Tamás, 2018. Április 11

Vissza a topikba