A tíz legkegyetlenebb kutyaharapásom története

 2011 óta dolgozom leolvasóként. Azóta -jegyzeteim szerint- 32 esetben harapott meg kutya. Csipkedés, megkapás ennél jóval több is volt, de 32 esetben belém eresztette egy kutya a fogsorát, ami mély, vérző sebet okozott.

 Minden egyes kutyaharapásnak még frissiben megírtam a történetét. Névvel, címmel ellátva. Sokszor mondják felelőtlen állattartók, amikor még kapun kívül vagyok: ne féljen, nem bánt a kutya, ha én is itt vagyok.

Mondják az ilyen kutyára:

Meg az ilyenre:

Meg az ilyenre:

Meg az ilyenre:

 Eleinte volt, hogy hittem nekik és bementem. És volt, amelyik valóban nem harapott, amikor beléptem, teljesen megszelídült és egy aranyos, kedves kutyává változott. De bizony volt, amelyik a gazdája „legnagyobb meglepetésére” mégis, pedig ilyet még sose csinált!

 De nemcsak olyan kutyák harapnak, akik ijesztőek, akik vadul fogadják az embert. Van, amelyik abszolút békésen, farkát csóválva enged be és akkor csap le, vagy éppen kifele menet változik át egy átszellemült fenevaddá.

 Ma már ugyanúgy ismerem a kutyákat, mint az embereket: ránézésre tudom, mit várhatok tőle. Kialakulhat ez is, de hosszú-hosszú évek alatt és rengeteg támadás, harapás után, aminek nem lenne törvényszerű bekövetkeznie megfelelő szabályozás esetén.

 A 10 legkegyetlenebb kutyaharapásom történetét most úgy döntöttem, nyilvánossá teszem. Név és cím nélkül. Nem az a célom, hogy embereket megalázzak, mint a szégyentáblákon, mint az adótartozóknál, s egyéb más törvényeket nem tisztelő, magukat a társadalmi szabályok felett képzelők esetén.

 Célom az, hogy egy olyan jelenségre hívjam fel a közvélemény figyelmét, ami ugyan nem tömegeket érint, csak egy kis százalékát az embereknek, mégis, oly kegyetlen az egész, hogy valakinek végre ki kell mondani: elég volt ebből!

 A cikk azért nem az állatok, hanem az emberek rovatban lett elhelyezve, mert rengeteg harapás ellenére úgy tartom, hogy nem a kutyák a bűnösök, hanem azok a felelőtlen, vagy rosszat akaró „gazdák”, akik ilyen kegyetlen szenvedést okoznak annak, aki pusztán a munkáját végzi.

1. Meneküljön!

 A hölgy mondta, hogy lefogja a kutyát, én közbe menjek a pinceajtóhoz, amit a fia belülről nyit majd ki nekem. Miután lefogta a kutyát, bementem és elindultam. Ők a ház hátulján, olyan 15 méterre lehettek tőlem. Mikor már indultam lefele a garázslejáróhoz, a hölgy elkezdett kiabálni:

– Meneküljön gyorsan, csúszik ki a kezemből a kutya!

Ekkor gyorsan szaladtam ki, de a kapuhoz érve a kutya beleharapott jó mélyen a vádlimba.

2. Ez nem bánt!

 Egy idős hölgy mondta, hogy két kutyáját elzárja, mert veszélyesek. A harmadik viszont nem bántott még soha senkit, attól ne féljek.

 Miután elzárta a két kutyát, a harmadik kutya csak kullogott a gazdája mellett. Amikor kinyitotta a kaput, a kutya még csóválta is a farkát, ezért teljes mértékben bíztam benne. Egy cseppnyi félelem sem volt bennem.  A másik két elzárt kutya folyamatosan tombolt a kennelben. Amikor leolvastam a mérőt, az addig farkát csóváló, békés kutya megzavarodott, és a kennelben tomboló kutyák heves zajongása közben, ahogy elindultam kifele, rátámadt a lábamra és a szájába véve le nem vette fogsorát rólam, jobbra-balra cincálva, tépte azt. Több vérző sebet is okozott a gazdája legnagyobb csodálkozására.

3. Még egy csirkecsontot se tud átharapni

 Egy kis tacskó volt az udvaron, de a gazdája nevetve mondta, mielőtt beengedett, hogy egyáltalán ne féljek, mert az ő kutyája még egy csirkecsontot sem tud átharapni, nemhogy embert.

 Mivel egy zsákutcában laktak, itt a kutyák az átlagostól jóval hangosabban ugattak. Valószínűleg kevésbé szocializáltak a zsákutcákban élő kutyák, mint átmenő forgalomnál, ezt majdnem minden zsákutcánál megfigyeltem. A durva őrjöngés, ugatás-üzenetek az addig valóban békés kutyánál egyszer csak elszakították a cérnát, maga is begerjedt, s előbb csak ugatott, majd a gazda meglepett nevetése után rámtámadt és megharapott.

 Nem tudom, milyen csirkecsonttal próbálkozott idáig a gazdája, de a vádlim nem volt elég neki, talán túl puhának tartotta és a bokacsontomat is alaposan megharapta, hogy ömlött a vér a lábamból.

4. Nevető „gazda”

 Egy ingatlanba új család költözött.  A hölgy kinyitotta a kaput, beengedett. Kutyát sehol sem láttam. Ahogy a ház felé közeledtünk, egy kutya kiugrott egy autó alól és azonnal belém harapott. A nő megfogta a kutyát és beszólt a lányának, hogy jöjjön ki. Amikor kijött, közölte vele nevetve, hogy megharapta a kutya a gázórást, tartsa bent és adjon ki valami kötözőszert.

 Piciny emberség tehát volt benne, de egyáltalán nem kért elnézést, nevetve látta el a vérző sebemet, mondván: még szerencse, hogy csinált már ilyet, így nem ijed meg a vér látványától.

5. Nyitott kutyatársadalom

 Egy csupa nyitott kapukkal, ill. kerítés nélküli házakkal teli utcán a kutyák úgy sétáltak a szomszédokba, mintha emberek volnának. Egyik ment ide, a másik oda. Többen bandákba szerveződve csatangoltak, de támadni egyik sem támadott soha, amikor erre jártam. Csupán 2-3 házban volt gázóra, a többiek villannyal oldották meg a kérdést.

 Kizárt elzáratni a kutyákat, azt sem tudja az ember, melyik kutya kié na és hogyan is kereshetném meg a gazdáikat?

 Gyerekek játszottak az úton. A sok közül egyetlen barna, közepes méretű kutya, aki a gyerekek mellett feküdt, hirtelen felugrott a porból és rámrontott. Kerékpáron ültem, a nyílt utcán támadott meg és csak a gyerekek visítozása, a kutya lefogása után engedett el a kutya.

 Kérdésemre, hogy kié a kutya, nem tudtak választ adni, azt mondták, nemrég óta van itt, mindenki eteti és mindenki a gazdája, aki itt lakik.

6. A mindenható őr

 Egy új utcában csupa épülő házak vannak, egyikben sem laknak még. Gázóra azonban már elég sok háznál van. Felhívtam az építőt, aki azt mondta, nyugodtan menjek be mindegyikbe, a kiskapu mindenhol nyitva van.

 Így is volt. Az utca közepén, ahogy jöttem ki az egyik házból, 2 kutya volt az utcán. Nem bementem tehát, hanem kijöttem a házból. A kutyák, amíg bent voltam, csak szimatoltak a földön, rám se néztek. Ahogy azonban kijöttem és felültem a kerékpáromra, rám támadtak. Gyorsan leszálltam a bicikliről és magam elé tettem. Felhívtam az építőt újra, aki azt mondta, hogy az utca végén van a biztonsági őr, az ő kutyái, szóljak neki, hogy fogja meg őket. Mondtam neki, hogy nem tudok megmozdulni, nem tudok odáig elmenni, mivel a kutyák azonnal támadnak. Megígérte, hogy szól neki telefonon.

  Vártam vagy 10 percet, de senki nem jött. A kutyák ott feküdtek előttem. Ahogy megmozdultam és fel akartam szállni a biciklire, újra támadtak vicsorgó fogakkal.

 Újra hívtam az építőt, de már nem vette fel a telefont. Vártam ismét egy ideig, amikor végre jött az őr.

 Elkezdett üvöltözni, hogy mit keresek itt? Semmi köszönés, semmi elnézést kérés, semmi szerénység, mint hogyha betörtem volna egy ingatlanba.

 Mondtam neki, hogy ez egy utca és az építő mondta, hogy még az ingatlanokba is bemehetek nyugodtan.

 Az ember ezután is emelt hangon oktatott ki:

– Az egy dolog, hogy ő mit mond, ott van a lakókocsim az út elején, nekem kell szólni, itt én vagyok a főnök, nem ő.

– Már elnézést kérek, de ez egy utca és én a másik irányból jöttem, azt sem tudtam, hogy maga itt van.

– Akkor meg ne csodálkozzon, hogy megtámadják a kutyák, ez egy építési terület, ők csak végzik a dolgukat.

 Erre már nem szóltam semmit, mert láttam, hogy az ember intelligencia szintje korlátozza abban, hogy megértse a valós helyzetet. Magához hívta a kutyákat, akik elmentek vele.

 Nyugodtan folytattam az utam, leolvastam a maradék mérőket az utcában. Az utolsó ház után felültem a kerékpárra és elindultam, amikor az egyik kutya utánam rohant és egy jó nagyot bele harapott a lábamba. Ezután az őr odahívta és bezárkóztak.

7. A veszekedős pár

 Mondta a hölgy, hogy nyugodtan menjek be, ha ő ott van a kutya mögött, akkor nem fog megharapni. Így is volt. Bementem, leolvastam a gázórát. Kifele menet a nő elkezdett mesélni valamiről. Annyira belemélyedt a történetbe, hogy már egy cseppet sem figyelt a kutyára, aki egy váratlan pillanatban beleharapott egy nagyot a lábamba.

 A hölgy ekkor kiabálni kezdett a férjének. Az kijött, mire mondta neki:

– Nézd meg, mit csinált a kutyád! Mondtam, hogy gyere ki te is!

– Miért nem figyeltél rá? – ripakodott vissza az alkoholtól kissé mámoros férfi- ha figyeltél volna, nem harapta volna meg.

 Így veszekedtek még hosszú ideig, s én vártam, hogy legalább elnézést kérnek, vagy felajánlják, hogy elsősegélynyújtásban részesítenek, de nem. Nem hagyták abba egymás vádolását, szidalmazását. Így fogtam magam és otthagytam őket. Mindez karácsony előtt két nappal. Napokig szenvedtem a fájdalomtól, szinte lépni is alig tudtam.

 Amikor fél év múlva újra mentem hozzájuk, gondoltam, majd elnézést kérnek végre, talán eddigre már rájöttek, hogy mi is történt. Ehelyett a férfi- ismét ittasan így fogadott!

– Már megint itt vagy, te beszari?!

– Tessék? – kérdeztem vissza meglepődve.

– Azt kérdeztem, hogy már megint itt vagy? Ha nem volnál ilyen beszari, akkor nem harapott volna meg a kutya!

8.  A fontos ember

 Egy ipari parkba hívtam fel egy cég tulajdonosát, aki telefonba elmondta, hogy 12 órára megy a telepre más ügyből kifolyólag, menjek akkor, ha annyira akarok, ő külön ezért nem megy oda. De beírhatom a nullát, mert nem használ gázt. Odamentem 12-re, mivel nekem fényképet kell készíteni a mérőről.  A férfi őrjöngött, üvöltözött, hogy miért kell leolvasni az órát, amikor ő nem használja a gázt? Káromkodott, szidott mindenkit, s engem is súlyosan alázott, mondván, semmirekellő, értéket nem termelő mondvacsinált dolgozó vagyok, akinek a világon semmi értelme nincs. Mindezek után megkértem, hogy a telepen szabadon szaladgáló és dühösen ugató kutyákat zárja el. Erre a nagydarab férfi gyerekes módon csapkodni kezdett, kifakadt, hogy ez már mindennek a teteje, nem elég, hogy idejön ilyen hülyeség miatt, még a kutyákat is el akarom záratni.

– Ha ennyire akarja leolvasni, jöjjön be!- mondta határozottan.

– Sajnálom, de ebben az esetben nem megyek be, majd jelzem a gépben, hogy ön nem hajlandó elzárni a kutyákat.

 Erre a férfi még idegesebben csapkodott, majd elindultam onnan. Ekkor a férfi kissé visszafogottabban utánam szólt és azt mondta:

– Várjon, ha már idejött, akkor elzárom inkább őket.

 Ezután beengedett, de miközben leolvastam, az egyik kutya kiugrott a kennelből a kutyaház tetejéről, odarohant és mindkét lábam szárát megharapta.

9. Modern kegyelmesék (vacsorája)

 Az újgazdag, luxus körülmények között élő férfi az előző nap bedobott értesítőmben jelzett időpontban kinézett az ajtón, mivel csengőjük nem volt és én az ajtótól kb. 50 méterre levő kapuban álltam és kiabáltam be hozzájuk. Sehol egyetlen kutya sem látszott. A férfi alsógatyában lépett ki az ajtón, s kérdezte, mi járatban vagyok. Mondtam, hogy a gázórát kellene leolvasnom. Erre a kezében levő távirányítóval kinyitotta a kaput, majd azt mondta:

– Jöjjön!

 Majd visszament a házba. Semmi rosszra nem számítottam, mentem befelé, amikor az udvar közepén egy németjuhász kutya bukkant elő, hirtelen rámtámadott, átharapta a kezem, majd cibálni kezdte a táskám és újra a kezem harapta.

 Ekkor már hangosan hívtam a gazdát, aki teljes nyugalommal kinézett és figyelte, mi történik. Kértem, hogy szóljon végre rá a kutyájára. Erre a férfi odaküldte a fiát, aki lefogta a kutyát, a férfi azonban érzéketlenül kiabálni kezdett:

– Miért bántotta a kutyámat?

– Tessék? – kérdeztem vissza értetlenül, azt hívén, rosszul hallok.

– A kutyám nem harap meg ok nélkül senkit, maga biztosan bántotta a kutyámat, ezért védte így magát.

– Már elnézést kérek, de soha egyetlen állatot sem bántottam, miért bántottam volna az ön kutyáját?

– Akkor nem harapta volna meg, ok nélkül nem csinál ilyet egyetlen kutya sem!

10. Ha még nem volt elég… (“ők egész fazékkal esznek…”)

 Azt gondolná az ember, hogy ha valahol megharap egy kutya, akkor ott már jobban odafigyelnek, hogy ez soha többet ne fordulhasson elő. Azonban ez nem feltétlenül van így.

 Az előbbi pontban levő ingatlanhoz, amikor következő alkalommal újra mentem, a nagykapu előtt álltam és vártam, hogy kinézzenek, mivel csengő nem volt. A kutya a kapuba őrjöngött. Ezúttal az asszony jött ki, aki a kapu előtt megállt kb. 4-5 méterre.

– Tessék, kit keres? – kérdezte.

– A gázórát jöttem leolvasni, tegnap hagytam egy értesítőt róla.

– Á, igen! – mondta a hölgy.

 Gondoltam, hogy ezután fogja a kutyát és elzárja, mivel nemcsak engem, hanem azóta már a szomszéd kisunokáját és a villanyóra leolvasót is megharapta a kutya. Az asszony azonban egy hirtelen mozdulattal az őrjöngő kutyát látva kinyitotta a nagykaput az irányítóval, aki azonnal rohant ki és rámtámadt. A táskámmal próbáltam védekezni, de miután azt széttépte a kutya, a térdembe harapott egy óriásit. Ekkor az asszony behívta a kutyát és értetlenül, remek színészi alakítással kérdezte:

– Ezek szerint Önt harapta meg múltkor a kutyánk?

– Igen engem. De miért kellett kinyitni a kaput? – kérdeztem- amikor látta, hogy milyen ingerült a kutya?

– Nem bánt ő senkit, nem tudtam, hogy maga az! Magát is csak azért bántja, mert a férjem szerint maga bántotta, vagy lefújta őt valamivel.

  A nő végül azért volt annyira „ember”, hogy elnézést kért a történtekért és felajánlotta, hogy kifizeti az okozott kárt, de nem fogadtam el, mondtam neki, hogy a táskát és a nadrágot ki tudja fizetni, de a fájdalmat azt nem. Kértem, legközelebb zárják el a kutyát, amit ő akkor kedvesen meg is ígért.

 Végezetül fontos elmondanom, hogy nem minden kutyaharapást tartok kegyetlennek, embertelennek. Ha megharap egy kutya, azt egy balesetnek tartom, ami bárhol, bármikor előfordulhat. Főleg az én munkakörömben. Ilyenkor azonban az emberséges gazda nem győz elnézést kérni és felajánlani a segítségét: mind elsősegélynyújtásban, mind anyagi kártérítés felajánlásában. Az ilyen emberek sokszor még később, évek múlva is felemlegetik az eseményt és nem győzik hangsúlyozni sajnálatukat. A legfontosabb azonban, hogy az ilyen emberek fokozottan elővigyázatosakká válnak és nagyon odafigyelnek, hogy megfelelően el legyen zárva a kutya, amikor be kell engedni valakit.

 Vannak tehát ilyen emberek is, sőt, a többségük ilyen. Ám az, amikor a „gazda”, vagy legalábbis annak nevezett ember még kioktat, hibáztat, megaláz, és egy cseppet sem néz magába, az már mélyen elszomorít. Azt már kegyetlennek, embertelennek tartom. Az utolsó két történetben levő családnál pl. még e két harapás is kevés volt. Volt néhány alkalom a két harapás után, amikor el tudták rendesen zárni a kutyát, talán megszólalt a lelkiismeretük, nem tudom…

 Egy későbbi megkeresésemkor azonban a hölgy engedett be, közben a fia játszott a kutyával. Azt mondta a hölgy, így nem lesz semmi baj, mert a fia lefoglalja. Ennek ellenére, mikor már majdnem a ház ajtajához értünk, a kutya újra rohant felém.  Szerencsére az asszony egy hatalmas bottal visszariasztotta a kutyát, de a szívem egy pillanatra megállt ettől a jelenettől.

  Ekkor a hölgy kifakadt, hogy mi baja van a kutyának velem? S elmondta azt is, amivel mélyen megsértett, hogy a férje szerint én törtem be hozzájuk, ezért utál a kutya.

  Az igazi kegyetlenség, az igazi embertelenség véleményem szerint nem az, hogy előfordulnak balesetek. Az igazi kegyetlenség az, amikor egyrészt az embernek az az érzése, szándékosan történik a harapás, másrészt, hogy cseppet sem néznek magukba azok, akik felelőtlenek. Az igazi embertelenség az, hogy a baráti társaságukban még hencegnek is azzal, mekkora nagy arcok, milyen jól megleckéztették a leolvasót.  Amit még a baráti társaságba tartozók is durvának tartanak, nem véletlenül osztják meg velem mindezt.

  A 10 legkegyetlenebb kutyaharapás arra világít rá, hogy az emberek egy része az írott és íratlan szabályok felett képzeli magát és azt hiszi, bármit megtehet, következménye úgy sem lesz tetteinek.

 Szörnyű, hogy az ember nap, mint nap ki van szolgáltatva gőgös úrhatnámoknak és nem tudhatja, mikor és milyen állat támadásának lesz kitéve.

 Szörnyű, hogy az állati támadás, s az általa okozott vérző seb, fájdalom után még pökhendi módon sértegetik, alázzák is az áldozatot.

  A fizikális sebek szerencsés esetben begyógyulnak, a szervezet ellenálló képességét növelik…

  Az emberek ilyetén viselkedése szerencsés esetben az emberismeretet, a világlátást fejlesztik, erősítik…

 De a kegyetlenség, mint terjedő-, mint fertőző betegség, az embertelenség nem tud pozitív erővé válni bennem.  Az, mint érthetetlen, mint örök, megfejthetetlen titok, a kérdést erősítik fel bennem egyre intenzívebben: miféle világ, miféle embertelenség felé tartunk?

 

Mónus Tamás, 2018. Augusztus 24.

Vissza a topikba