A bácsi, aki fütyült a világra

 Ma reggel az egyik úton áthaladva egy bácsi jött velem szembe hátratett kézzel, lassan, komótosan és magafeledten fütyörészve. Ahogy sétált, nem is a lábai elé nézett, hanem az eget csodálta, hol jobbra, hol balra, de mindvégig felfelé nézett.

 Egy kutyáját sétáltató hölgy észrevette, ahogy nézem az idős embert, majd mosolyogva megjegyezte:

– A bácsinak mindig ilyen jókedve van.

 Zavartan visszamosolyogtam, majd mentem tovább, s elgondolkodtam. Milyen jó ennek az embernek, hogy semmi gondja sincs- ez volt az első gondolatom. Aztán eszembe jutottak azok az emberek, akik mindig, mindenért panaszkodtak, nekem pedig minden élethelyzetemben azt mondták: neked könnyű. Könnyű a munkád, könnyű az életed. És eszembe jutottak azok az emberek is, akik a legnehezebb élethelyzetekben, a legnagyobb nyomorúságuk között is boldogok tudtak maradni, volt mindig valami, aminek tudtak örülni.

 Lehet, hogy ennek a bácsinak nem is olyan sok a nyugdíja, lehet, hogy betegsége is súlyos, és talán a magánélete sem a legideálisabb. Mégis, mert ilyen típus, tud örülni, tud felszabadultan sétálni és megfeledkezni a problémákról.

 Nem érdekli a világ baja, a GDP, az infláció, nem aggódik a forint árfolyama miatt. Nem aggódik, csak az eget nézi és remél. Reméli, hogy ha ilyen sok évet megélt, a jövője is biztonságban van.

 S ekkor, amikor ez lejátszódott bennem, lehajtott fejem én is az égre szegeztem. Szégyelltem magam, amiért sokszor beálltam a zúgolódok népes táborába, s nem azt néztem, amim már megvan.

 Szeretnék a sok nehézségen, a mindennapi anyagi problémákon átnézni. Szeretnék örülni annak, hogy egészséges vagyok születésem óta. Szeretnék örülni, hogy van mit ennem, hogy még soha nem fordult elő, hogy nélkülöznöm kellett. Szeretném értékelni mindazt a jót, amit az élettől kaptam.

 És ha fütyörészve, vígan, az eget nézve nem is fogok sétálni, ha a jövőben is a munka lesz az életem meghatározója, ha nagy nehezen tudom csak kigazdálkodni a fizetnivalóimat, erre a bácsira fogok mindig gondolni.

 Szomorúság helyett hála lesz a szívemben és igyekszem nem elfelejteni, hogy a rossz után az életemben mindig valami jó, valami különösen jó történt.

Mónus Tamás, 2009. November 10.

Vissza a topikba