A hatlábú kutya és a valóság

 Állatbarát embernek tartom magam, de az erőszakos lényeket sem emberben, sem állatban nem kedvelem.

 A cég, akinek dolgozom sok éve gázóra leolvasóként, mégis egy olyan vállalat tulajdonában állt hosszú ideig, ami egy ilyen lényt tartott a jelképének.

 Az eni a világ egyik vezető multinacionális olaj- és gázvállalata, amelynek logója egy, a szájával lángokat lövellő, koromfekete hatlábú kutya.

 A magyarázat szerint a négy láb az autó négy kerekét, a fennmaradó kettő pedig a sofőr lábát jelképezi, amelyek mintegy szimbiózisban vannak egymással. A lángnyelvek pedig az energiát hivatottak megjeleníteni – olvasható mai napig a Tigáz oldalán, s bár már tavaly óta nem az eni tulajdonában állnak, a bemutatás rovatban mégis azt írják, hogy az eni Magyarországon a tigáz többségi tulajdonosa. Ennyire nagy még a kötödés ehhez a félelmetes, semmiképp sem emberbarát képhez és szellemiséghez.

  De vajon létezik-e ilyen állat a valóságban?

 Naponta több százszor látva e „kutyát” a bedobott értesítőimen, komolyan elgondolkodtam.  És sok ember véleményét kikérve megállapítottam, ez az állat bizony nem egy kutya. Ez az állat valójában egy emberektől távoli vadállat, egy farkas, akinek az alkotó olasz szobrászművész talán csak azért adott kutya nevet, mert az jobban eladható volt a közönségnek, amire nyilván a vállalat marketingesei vették rá, hiszen a kutya mégiscsak az ember legjobb barátja.

 Hatlábú kutya azonban nem létezik. Ez az állat pedig józanul megvizsgálva nem is hasonlít egy kutyára. Még egy kisgyerek is azt mondja, ha megmutatom neki, aki pedig a legőszintébb válaszokat adja, hogy ez az állat egy vadállat, ez az állat egy ordító, tüzet okádó farkas.

 Mindezek után nagyon kíváncsi voltam, milyen tulajdonságai vannak egy farkasnak, kik választják szimbólummá, jelképpé és elképesztő információkra bukkantam.

 A farkasok csakúgy, mint a kutyák, falkában élnek, a falkán belül pedig szigorú rangsor alakul ki, amelyet rituális megadási és megalázkodási viselkedéssel erősítenek meg.

 Ha a farkas támad, akkor azt akkor teszi, amikor gyengék vagyunk, hátulról és általában nem egyedül. Fekete farkasként vörösen izzó szemmel az ősökre és démoni hatású hajtóerőre utalhat, valamint hiányos gondolkozásra, hatalmi visszaélésre, energiarablásra és erőteljes támadásokra a tudattalan síkján.

 Nicolas J. Saunders Állatszellemek című könyvében tökéletesen bemutatja a farkasokat: törzsi szervezettségű falkáikban vezérek és alárendelt egyedek élnek együtt. Zsákmányukat hosszasan üldözik s közben összehangolt támadásokkal összezavarják és kifárasztják azt. Minthogy vetélytársai voltak az ősembereknek – akik hasonló módon éltek és vadásztak, több kultúrában is a gonosz megtestesüléseinek tartották őket.

 Sokat mondóak a tulajdonságai is. A farkas:

  • csődületet
  • kirekesztettséget
  • gyávaságot
  • vadságot
  • fegyelmezetlenséget
  • dörzsöltséget
  • vakmerőséget
  • vágyakozást és
  • mohóságot jelent.

A farkas az ősi európai kultúrában:

 A farkas nagyra tartott állatnak számított már az ősi kultúrákban is:

  • Abban hittek, hogy a farkas minden este felfalja a Napot, s ettől lesz sötét éjszaka.
  • A győzelem szimbóluma volt.
  • A hinduizmusban a félelmetes istennők lovagló állata és az éjszaka jelképe.

 Bizonyos skót klánok farkas-klánnak tartják magukat, s abban hisznek, hogy üvöltő holdénekből keletkezik a köd és a szél, és így nyílnak meg a másvilág birodalmának kapui előttünk.

 Attól függően, hogy múltunkat hogyan éltük meg, a bennünk levő elfojtott árnyékterületeket telehold idején a farkas üvöltése életre keltheti. Ez az egyik oka annak, hogy a farkasnak olyan rossz a híre az emberek között.

 Ez tükröződik a mesékből is, mint a Piroska és a Farkas vagy a Farkas és a hét kecskegida, de ismerjük a farkas által megharapott ember mítoszát is, aki a harapás következtében a teleholdnál farkassá változik.

 A görög-római kultúrkörben alvilági jellege is ismert: maga az alvilág ura, Hádész is farkasbőr köpönyeget visel, éppúgy, mint az etruszk alvilágisten.  Az égitesteket felfaló farkas a kozmikus mértékű pusztulás okozója, az istenek egyik legveszedelmesebb ellenfele.

A farkas a kereszténységben:

 Az Ószövetség a gonoszság, kegyetlenség és a mohó kapzsiság jelképeként tartja számon a farkast.

  Jákob így áldja meg legkisebb fiát, Benjámint:

Benjámin ragadozó: reggel prédát eszik, este zsákmányt osztogat“. Ez a törzs majdani irgalmatlanságára és megátalkodottságára utal.

 Ézsaiás próféta a messiási békét így festi le: “akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal…”

 A kereszténység felfogásában a farkas az ördög egyik alakja, amely a juhoknak tekintett hívőket akarja elragadni.

 Máté evangéliuma szerint Jézus ezt mondta apostolainak:

“Úgy küldelek titeket, mint a bárányokat a farkasok közé”.

Pál apostol pedig így idézi Jézus szavait:

“Tudom, ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok s nem kímélik a nyájat.”

A farkas a magyar népmesékben:

 A farkas rendszerint a sötét erők, a rossz irány, a balgaság megtestesítője a híres magyar népmesékben is.

A farkas, mint szimbólum:

  • Az etruszk síremlékeken az alvilágisten farkasálarcot visel: a halál jelképe a farkas.
  • Skandináv mitológiában: az emberi és isteni világrend ellen támadó, az alvilági pusztító erő: Fenrír, az óriás farkas.
  • Zsidó, keresztény hagyományban: a gonosz, a rossz megtestesítője, sanyargató, rabló, erőszakosság szimbóluma, az eretnekség megtestesítője, a falánkság, a rablás, a mértéktelenség bűneinek jelképe.
  • Népmesékben: az erőszak, ártó hatalom megtestesítője, néphitben a boszorkányság, rosszindulatú varázslás is kötődött hozzá.
  • Az ősi magyar hitvilág táltosai szintén a negatív erőket jelképező farkasok leküzdésével bizonyították erejüket, kiválasztottságukat.
  • Dante Isteni színjátékának elején a megjelenő nőstényfarkas a kéjvágy, a kapzsiság szimbóluma.

A farkas a jelenkorban:

 A farkas ma már elég ritka szabadon, ám az emberek most is azzal az ősi csodálattal szemlélik őket, mint amikor mindennapi fenyegetést jelentettek Európa és Észak-Amerika népei számára.

 A ragadozás csaknem egyetemes jelképévé vált. Piroska és a farkas története nemcsak az állattól való ősi félelemre utal, hanem a gyanútlan fiatal lányokat elcsábító férfiakra is.  Sőt! maga a mese arra is felhívja a figyelmet, miként igázza le az erős a gyengét, miképp tiporja el a hatalmas, globális szervezet az apró kicsi alkalmazottját, miként nehezíti meg annak munkáját. Számtalan példa ezt igazolja, hosszasan tudnék ezekről írni.

 Bár a hatlábú kutyának nevezett farkas úgy tűnik elment, a szelleme, a mentalitása, az erősektől való tartózkodás és a gyengék eltiprása eladott cégeikben itt maradt. S az évek során oly mértékűvé vált, erősödött munkakörnyezetemben, hogy magam is elhiszem, hiába ment el az állat, közben felfalta, s magával vitte, elrabolta a Napot, így az éjszaka után már soha többé nem tér vissza a világosság azok fejében, akiket irányított, akik kijelölik az utat, amin járnom kell…

 

Mónus Tamás, 2018. Július 07.

Vissza a topikba