A húsvéti tojás tanulsága

 Talán azt gondoltad mindig, hogy a húsvéti tojás keresése egy vidám játék, amit gyerekként játszhattál. Semmi több. Én úgy gondolom, ez egy olyan vidám játék, ami nagyon fontos élet-igazságokra próbálja már gyerekkorban ráirányítani az ember figyelmét.

 A matematikai egyenletek, vagy akár az irodalmi verselemzések célja nem az volt, hogy olyan dolgokat tanuljunk, amiket aztán az életben egyáltalán, vagy csak keveset használjunk. NEM! A céljuk ezeknek az volt, hogy hamar megértsük: az életben nem kapunk meg mindent becsomagolva, készen, ajándékba. Sok ember ezt szeretné. Jó kis kényelmes irodai melót, több százezres fizetéssel, autót, házat és boldogságot.

 Az egyenletek értelme nemcsak az volt, hogy megtaláljuk X értékét.

 A verselemzések értelme nemcsak az volt, hogy megértsük, mit akart üzenni a költő.

 Az értelmük ezeknek a feladatoknak ugyanaz volt, mint a játékos formába öntött húsvéti, nyuszi által elrejtett tojás megkeresésének…

  Az élet meglátásom szerint egy olyan út, ami alapvetően egyenesen megy. Ezen az egyenes úton, amire azt mondják sokan, ne térjünk le, bizony rengeteg olyan csapda és vészhelyzet van, amibe az emberek tömegei beleesnek. Ha valóban egyenesen mész az úton, mert azt tanácsolták, hogy így nem érhet baj, akkor sajnos be fogod látni, hogy hiba volt ez a gondolkodás. Ha mindenben követed a mások (főnökök, média, pénzügyi gurok, stb.) tanácsait, akkor óriási csapdába kerülsz és sorra érnek majd a bajok.

 Jönnek a problémák a munkádban, pedig mindent úgy próbáltál csinálni, ahogy a főnökeid előírták.

 Jönnek a betegségek, pedig betartottad, amiről írtak az újkori újságírók: ne egyél zsírosat, főzzél szűz olajjal! Teljesen figyelmen kívül hagytad, hogy nagyszüleid mennyi évet megéltek, pedig nem úgy ettek, ahogy ezek az újságírócskák írták, Te mégis a cikkeikre hallgattál. Abba bele se gondoltál, hogy nem a természetes ételek -amiket oly könnyű pusztítónak ítélni- hanem a stressz, az ipar által feldolgozott élelmiszerek és a mozgásszegény életmódod volt az, ami beteggé tett.

 Jönnek a pénzelveszítések, pedig betartottad, amit mondtak a pénzügyi tanácsadók: fektess ebbe a részvénybe, szárnyalni fog hamarosan.

 Mi lehet a baj? Rossz tanácsokat kaptál? Nem biztos. A baj az, amikor mindent és feltétel nélkül elfogadsz. Mindent úgy, ahogy van.

 Merj ellentmondani a főnöködnek -a tiszteletet megadva- ha úgy látod, hogy a valóság másképp fest.   Akkor is, ha ez konfliktussal jár. A konfliktusok kezeléséből születnek az igazán jó megoldások. A konfliktus kezelés azonban nem az, ha Te mindent elfogadsz úgy, ahogy van, hanem az, ha összeütköztetjük az érveket és meghallgatjuk a másik felet. Akkor kiderülhet, mi mögött áll szimplán kényelmesség, lustaság és mi mögött igazi logika.

 Merd fenntartásokkal olvasni az újságíróknak nevezett, valójában modernkori bértollnokok cikkeit, akik érdekből írnak, cégek, érdekcsoportok megbízásából hol arról, hogy káros a tojás, ne fogyasszunk sokat, hol pedig arról, hogy milyen egészséges a tojás, napi kettőt is kellene enni belőle. Attól függően, hogy mikor  mennyi van a piacon.

 Az út, amin jársz, tele van csapdákkal: betegségekkel, baleseti lehetőségekkel, szerencsétlenségekkel. Ha egyenesen mész és soha nem térsz ki semerre, biztos, hogy a nagy tömegekkel együtt Te is belesodródsz ezekbe és elkezded szidni az életet, milyen kegyetlen, bezzeg mások csalással hogy tudnak boldogulni.

 De mit neveznek sokan csalásnak? A megszokottól eltérő gondolkodást. A kijelölt út elhagyását nem egy züllésbe vezető ösvényért, hanem jobb megoldásokért.

 Célunk az életben megtalálni X értékét, ahol X az életünk, a munkánk, a boldogságunk értelme.

 Merj letérni a kijelölt útról. Benézni az út menti bokrokba. Benézni az útszéli fák mögé. Felemelni az út szélén levő köveket, megmozgatni a nagyobb sziklákat.

 Meggyőződésem, hogy minden ember elmegy életében többször is a nagy szerelem mellett, a gazdagság mellett, a siker mellett. De nem veszi észre, vagy azt mondja, ez nem miattam van itt. Ez nem lehet az enyém.

 Nincs olyan, hogy peches ember és szerencsés ember. Mindenkinek az útjába akad szerencse és szerencsétlenség is. Csakhogy amíg a szerencséért ki kell térni, meg kell állni, le kell térni picit az útról, az elvárt haladástól, addig a szerencsétlenség lépten-nyomon előttünk hever az úton, amiket viszont ki kell kerülni.

 Néha csak annyit kellene tenni, hogy mögé nézünk egy fának, egy bokornak és megtaláljuk benne, amit az egyenes úton sohasem találtunk volna meg. S miután megtaláltuk, nem hagyni ott, hanem felvenni, mivel az élet azt nekünk szánta.

 Ilyenkor persze előfordulhat az a veszély, hogy az ember, miután rájön, mennyi kincs, mennyi lehetőség van az úton kívül, teljesen letér és elindul egy nagyon rossz irányba. Mert mindent akar. De ez már a sikeres emberek problémája, amivel még nem kell foglalkoznunk.

 Most annyit fontos megérteni: a kijelölt úton kell haladni, ami az életünk, de a nehézségeket merjük kikerülni, merjünk átlépni rajtuk, merjünk nem belemenni a csapdákba és bizony néha merjünk kitekinteni az út szélére, hogy megtalálhassuk azt, amit az élet adni akar, de nem tálcán kínálva.

 Siker tehát egy gyereknek, ha megfejti az egyenletet? Nekem az volt.

 Siker tehát, ha megértjük, megfejtjük mit üzent a költő? Nekem az volt. 

 Siker tehát, ha megtaláljuk a húsvéti tojást az udvar legelrejtettebb zugában? Nekem mindig az volt.

 De az iskolával és a gyerekkorral nem értek véget ezek a sikerek. Továbbra is képesnek kell lenni gondolkodni, ismeretleneket megfejteni, elemezni és nem mindent robotként végrehajtani, amit előírnak.

 Ha ezért sokan el is marasztalnak. Ha ezért meg is támadnak, micsoda felelőtlen alak vagy. Akkor is.

 Megkeresni, megtalálni a húsvéti tojást nemcsak gyerekként, s nemcsak húsvétkor lehet. Ebből áll az életünk, ez maga az élet.

 

Mónus Tamás, 2018. Augusztus 01.

Vissza a topikba