A szavakon túl…

 A “Leolvasásról” szóló rovatban, a “Gyenge a hangod, öcsi!” című cikkben írtam arról, hogy nem mindegy a beszédünk ereje. Itt kifejezetten a hang erejéről volt szó, mert a cél abban a cikkben egyelőre az volt, hogy felhívjuk a figyelmet magunkra, hogy meghallják az ingatlanban lévők, hogy valaki van a kapuban.

 Ezt a későbbi részekben jobban fogom elemezni a “Leolvasásról” rovatban, mivel a leolvasónak nyilván nemcsak bejutni kell az ingatlanra, hanem az összes embertípussal meg kell tudnia értetnie magát.

 Mégis úgy gondoltam, a kommunikáció egy annyira fontos téma, hogy sok olyan területe van, ami ugyan a leolvasóknak szóló részben nem kell, hogy szerepeljen, de az élet sok más területén nélkülözhetetlen.

 Ezért indítom útjára a “Kommunikációról ” című rovatot.

Építsd fel a kommunikációs személyiséged!

 Ezekben a cikkekben nem a hivatásos kommunikáció leckéit fogom végigvenni, azt más módokon, más megközelítésből tanítják az egyetemeken, s a különböző iskolákban. Én az alapján elemzem ki ezt a témát, amit leolvasóként megtanultam, megértettem magamnak.

 Nagyon sokat tanulmányoztam a sikeresen kommunikáló embereket. Nem feltétlenül hírességeket, nagyon sok ún. egyszerű ember, ún. kisember van, aki kiválóan tud kommunikálni. Igyekeztem ellesni a technikájukat, a hangsúlyukat, a szavaikat és a beszédük tartalmát. Azt vettem észre, hogy akik nekem nagyon szimpatikusak voltak, azoknak ugyanaz volt a technikájuk, a hangsúlyuk, a szókészletük és a mondanivalójuk.

 Belőlük alakítottam ki magamban azt a kommunikációs készségű személyt, akit ideálisnak tartanék minden olyan foglalkozásnál, ahol emberekkel kell foglalkozni.

 Természetesen nem arról van szó, hogy az embernek fel kellene adnia az egyéniségét. Minden embernek van egy egyénisége: ebben nagyon sok pozitív, szimpatikus elem van, de nincs olyan ember, akinek ne lenne hiba a kommunikációjában.

 Miután megszülettünk, szép lassan megtanultuk a szavakat kimondani, majd összerakni azokat mondatokká. Aztán ezen a szinten nagyon sok ember meg is állt. Úgy gondolta, az már nem számít, hogy hogyan mondjuk ki a szavakat. Úgy gondolta, az iskola ennyit tanított, neki elég ennyit tudni.

A kommunikáció fejlesztése

 Az egyes emberek kommunikációja véleményen szerint olyan, mint egy alma. Az alma beérik akkor, amikor megtanuljuk a szavakat kimondani, mondatokká formálni. Azonban sok gyümölcs -bár nagyon szép is lehet- tele van hibával, amik az egész gyümölcs élvezhetőségét elveszik. A feladatunk nem más, mint kivágni a hibás részeket az almából és élvezni a maradék friss, zamatos részét. 

 A kommunikációs fejlődés véleményem szerint nem azt jelenti, hogy új szavakat, idegen szavakat, kifejezéseket tanulunk, hogy azzal felvágjunk, műveltebbnek tűnjünk. Ez is fontos lehet egy bizonyos réteggel kommunikálva, de egyáltalán nem előnyös az átlagemberekkel beszélve. Ott inkább tűnik irritálónak, megjátszottnak az efféle beszéd. 

 A kommunikációs fejlődés azt jelenti, hogy ki tudjuk vágni személyiségünkből azokat a hibás, rossz tulajdonságokat, amik a kommunikációnkat porig rombolják és képtelenek vagyunk általuk eredményt elérni. 

Mártika, a tehetséges postáskisasszony

 Még postás koromban történt, hogy hetek óta küzdöttem saját körzetem mellett Szigetszentmiklós, Gyártelep településen a kézbesítéssel. Iszonyatos sok cég, tele pontatlan címekkel, rengeteg küldeménnyel. Minden nap úgy mentem vissza a Postára, hogy egyetlen küldemény sem maradt, mindent megtaláltam, vagy kiderítettem, hogy megszűnt a cég és így az visszaküldhető állapotba került. Munkámat csendesen végeztem, soha, sehol nem dicsekedtem vele, úgy gondoltam, ez a dolgom, természetes dolog, hogy lelkiismeretesen elvégzem, ami a feladatom. A főnökasszonynak azért próbáltam jelezni a hely nehézségét, de mindig csak annyit mondott, hogy elhiszi, hogy nehéz, majd keres rá valakit, csak addig tartsak ki.

 Majd több hét után végre találtak valakit, egy újonnan belépő hölgyet, aki hajlandó volt elvállalni ezt a borravalóval nem igen kecsegtető körzetet. A hölgyet mellém tették betanításra. Amikor az első napon visszaértünk a postára, jött a postavezető épp szembe, amikor az új kolleganő megszólította őt éles, határozott hangon:

– Sárika néni! Kivégeztük Gyártelepet mind egy szálig!

A főnökasszony hatalmas mosollyal nyugtázta, s dícsérte meg:

– Ez igen, Mártikám! Nagyon ügyes vagy!

 A sztori már akkor mélyen elgondolkodtatott. Mit tudott többet ez a hölgy nálam? Hiszen a tényleges nyomozó munkát én végeztem. Én jártam utána a rengeteg cégnek, én tapostam ki az utat, én mondtam le és írtam le neki, kit hol talál. Ráadásul velem jött, csupán kísért engem. Mégis, már az első nap bezsebelte az elismerést, amit én a több heti szenvedés során egyszer sem kaptam.

 Pedig nem egyszer jeleztem magam is a főnöknek, hogy nagyon nehéz a terület és iszonyú sokat kell járni, nyomozni. 

 A titok abban volt, hogy a hölgy egy igazi beleéléssel, szenvedéllyel adta elő azt, ami egyébként természetes. Olyan szenvedéllyel,  amit még egy színész is megirigyelt volna.

 S a szavak mellé egy megragadó, messziről hallható hangerőt, hangsúlyt választott, és mindezt egy szimpatikus, vidám arckifejezéssel is kombinálta, amire még a folyosó végén is felfigyeltek. 

 A szavak lelki ereje

 A szavak kimondása nagyon sokféle jelentéssel bírhat. Akár ugyanaz a mondat nagyon sokféle eredményt szülhet a hallgatóságban. A szavaknak ugyanis van lelke véleményem szerint, s alapvetően ez határozza meg, hogy mi lesz az eredmény.

 Ezért van például, hogy egy tehetséges humorista még ha egyáltalán nem vicces történetet mesél, akkor is nevetnek rajta, míg egy nem humoros ember akármilyen poénos, vicces történetet mond el, senki sem nevet rajta.

 A szavak kimondása önmagában semmilyen eredményt nem szül. Ha nincs a szavakban lélek, akkor azok semmit sem érnek. Nem véletlenül mondjuk úgy sok ember beszédére, hogy az csupán üres beszéd. A szavaknak kell, hogy lelke, töltete, érzelme legyen, ha igazi eredményt akarunk elérni. 

 Ez a töltet azonban okozhat negatív eredményt is. Ezért nagyon sok tanulás, gyakorlás kell ahhoz, hogy a szavainkhoz, beszédünkhöz megfelelő lelki töltetet társítsunk. 

 Mi az a lelki töltet, ami a szavakat valamilyen irányba tolhatják?

 Ilyen a hangsúly, a szavakhoz kapcsolt arckifejezések, mozdulatok. Ezt a szakirodalom non-verbális kommunikációnak hívja, én a magam módján, a saját szóhasználatommal úgy mondanám, a szavak lelki ereje, azaz mindaz a hallhatatlan szó, amiket nem a kimondott szavak által, hanem egyéb módokon értünk meg. 

 Aki ezeket jól ismeri, könnyedén felismeri, ha valaki hazudik, vagy szavaiban csupán uralkodik magán. A szavakat ugyanis lehet irányítani, megfelelő kordában tartani (igaz, sokan még erre sem képesek), de a szavak kíséretében megjelenő mozdulatokat, az arckifejezéseket már csak nagyon kevesen képesek irányítani.

 Éppen ezért, amikor beszélek valakivel, sokkal nagyobb figyelmet szentelek a kéz és arcmozdulataira, mint a szavaira. Mert ezek adják meg az értelmét a kimondott szavaknak, nem pedig a szavak jelentése. 

 Amikor tehát a beszéd, a szavak lelki erejéről írok a címben, már nem a hangerőről beszélek, hanem a beszéd valódi tartalmáról.

 Izgalmas, összetett téma ez, amit minél több emberrel beszél valaki, annál jobban megért. Így történhet meg, hogy akár szavak nélkül is tudni fogod, hogy mire gondol az ember, aki veled szemben áll. 

A hangsúly, a mozdulatok meghatározzák a szavaid értelmét, a beszéded eredményességét:

 Megfigyeltem, hogy ugyanazt a mondatot nagyon sokféleképpen reagálják le az emberek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy amellett, hogy tudunk beszélni, mondatokat formálni, tudjunk megfelelő hangsúllyal és hangerővel beszélni.

 Ha valaki a metróban elkezd kiabálni: Először minden szem rá szegeződik. A célt tehát tökéletesen eléri: ráfigyel mindenki. (Nem mondják neki, hogy gyenge a hangod!)  De nagyon fontos, hogy mit mond az illető és hogyan mondja.

 Például:

I. Azonos módon, de más szöveget mond:

 1. Ijedt arccal, teljes átéléssel mondja:

A háború elkerülhetetlen! Mindenki el fog pusztulni!

 Reakció: mindenki mosolyog rajta és folytatja a beszélgetését a mellette ülővel, esetleg elkezd beszélgetni egy idegennel, vagy tovább olvas, bambul maga elé, stb. De nem figyel már rá.

2. Ijedt arccal, teljes átéléssel mondja: “Meneküljön mindenki, füstöl a szerelvény! Tűz van!

Reakció: mindenki megijed, sokan menekülni kezdenek, mások előbb meggyőződnek róla, hogy igazat mond az illető, s miután kiderül, hogy igen, mindenki menekülni kezd: szavainak ereje oly nagy, hatása oly erős, hogy még a fülhallgatón ordítva zenét hallgató fiatalhoz is eljut az illető kommunikációja.

II. Más módon, de ugyanazt a szöveget  mondja:

1. Komoly arccal, versmondó szónoklattal kiabálja a fiatalember: “Szerelmes vagyok!

Reakció: mindenki értetlenül néz és nem érti, erre most miért volt szükség itt?

2. Mosolygó, vidám arccal, lelkesen, felemelt kezekkel kedvesen bekiabál a fiatalember a metró szerelvénybe: “Szerelmes vagyok!

Reakció: mindenki mosolyog, kissé őrültnek gondolják a srácot, de eszükbe jut a fiatalságuk, s irigylik az örömét.

Csiszolni egy életen át

 Ezek szemléltető példák voltak. De minden egyes szavunk, mondatunk teljesen különböző jelentéssel bír aszerint, hogy miként mondjuk, hogyan gesztikulálunk hozzá, milyen egyéb érzelmeket viszünk bele a mondandónkba.

 Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne csak mondjuk a magunkét. Az egyéniségünket megtartva először is ki kell gyúrni magunkban egy szimpatikusan, helyesen kommunikáló személyt. Ha pedig ez megvan, akkor el kell kezdeni a különböző helyzetekben megtalálni a helyes formulát.

 Ahogy az izmok sem fejlődnek, ha az ember nem tornázik, gyúr, ugyanígy a kommunikációnk sem tud fejlődni minőségileg, ha megmaradunk azon a szinten, amelyre az iskolákban eljutottunk.

 Ahogy a falat is csiszolni kell,  mielőtt festenénk, ugyanígy a szavaink hangsúlyát, kiejtését, kombinációit is csiszolni kell, mielőtt tovább fejlesztenénk, szebbé varázsolnánk. Aki megáll egy szinten, s úgy tartja magáról, hogy ő már tud beszélni, kommunikálni, az nagyon sok embert nem fog megérteni és nagyon sok emberrel nem fogja tudni magát megértetni.

 Ahhoz tehát, hogy szimpatikussá válj az emberek előtt, először is figyeld azokat, akik neked szimpatikusak és a személyiségedet fel nem adva építsd bele a beszédedbe az ő technikájukat. 

 Ezt tanítani nem lehet, ezt mindenkinek magának kell megkeresni a saját személyiségének megfelelő kommunikációs személyiséget. Példaként szolgálhatnak azonban azok az emberek, akik neked szimpatikusak. Sok-sok gyakorlással, fejlesztéssel kialakíthatod azt a szimpatikus, kiválóan kommunikáló személyt, aki őrzi a Te valós személyiséged.

 Sokan sajnos ragaszkodnak a hibáktól hemzsegő kommunikációjukhoz (nemcsak emberek, de akár politikai pártok, vállalatok is), azaz ragaszkodnak a rothadó almához, mert úgy gondolják, ha valaha kívánatos és szép volt, akkor most is az, csak valamiért most nem akarja senki megkóstolni azt.

 Mások az alma elhajításával és egy új, máshonnan lopott almával akarnak ékeskedni, amiről azonban mindenki tudni fogja, hogy nem az övéké. 

 A cél tehát: megtartani az almát, ami a tied, és kivágni belőle a hibás részeket: ez vezessen a kommunikációd fejlesztése során!

 Ha valaki ezt megtanulja és megérti, nemcsak a foglalkozásában, de az élet minden területén hasznát veszi a helyes kommunikációnak. Éppen ezért nemcsak azoknak lehet hasznos, akik emberekkel foglalkoznak, hanem mindenkinek. Ám akik emberekkel foglalkoznak, azoknak a megfelelő kommunikációt úgy gondolom, mindenképp alkalmazniuk kellene.

 Cikkeim nem valamilyen lexikális ismeretek megtanulása és továbbadása által íródtak, miképp a leolvasásról és a sikeres életről szóló leckék sem, hanem belső gondolataim, elemzéseim eredményeiből születtek.  Sok munkám van benne, semmiképpen sem szerettem volna megtartani csak magamnak.

 Remélem, hogy sikerül újszerű megközelítésbe helyezni a témát azoknak, akiknek munkája során fontos a jó kommunikációs készség, vagy csak egyszerűen szeretnék más szemszögből is átlátni ezt a sok embert foglalkoztató témát.

 

Mónus Tamás, 2018. Szeptember 16.

Vissza a topikba