A kilencedik kiskutya

 Hetekig volt 9 játszótársam. 9 angyali teremtmény, 9 imádnivaló kiskutya. 9 gyöngyszem. 9 csillag az éjsötét égen. 9 aranyos Border Collie kiskutya. 9, pedig csak 8 született…

 Tavasszal 2 felnőtt Border Collie kutyámnak kölykei születtek. 8 csodaszép, imádnivaló kiskutya. Mind külön egyéniség, sajátos jellem, csupa báj és gyönyör. Ahogy múlt az idő, úgy nőttek a szívemhez. Játékos, vidám természetük, kiváló intelligenciájuk örök mosoly arcukon engem is jókedvűvé tett, hacsak kis időre is…

 Amint szemük kinyílt e világra, s amint naponta fedezték fel e világ újabb és újabb csodáit, belefeledkeztem én is a fájdalmakba, a szomorú percekbe. Velük boldog voltam, s tudtam, csak ilyen játékossággal érdemes élni.

 Ha beültem a hintaágyba, 9 apróság termett lábaimnál, harcoltak értem, s a papucsomért. Ha kifeküdtem a fűbe, 9 mókás kiskutya támadt rám, s tépte a hajam, a fülem, a ruhám, mindenem…

 9 apró pofa, akik belefeledkeznek, hogy honnan és hová tartunk, akik tudják, hogy nem maradhat mindig, örökkön örökké így, mégis boldogok, mégis örülnek a pillanatnak.

 Az anyukájuk ilyenkor távolról figyelt, szemei józanságot tükröztek, mintha csak azt mondta volna: köszönöm. Pedig én tartoztam neki köszönettel. Ő volt az egyetlen józanul szemlélő, a büszke és boldog nő, aki mégis rajongás, játék helyett a szemeivel figyelte, őrizte e gyermeki sereget.

 Ma elvitték az utolsó kiskutyát… Ma kissé kiüresedettnek, kifosztottnak érezem magam. Kicsit magamra maradtam, kicsit küszködöm a magány fájó könnyeivel..

 S bár tudom, a kiskutyák a lehető legjobb helyekre kerültek, mégis egyre érzem, már nem tudok, már nem leszek képes sok ilyen almot túlélni érzelmi veszteség nélkül.

 Annyira a szívemhez nőnek a kicsik, hogy a szívem szakad a búcsúzáskor, az utána rámtörő szomorúságtól.

 Már nem nyüzsögnek a kiskutyák körülöttem. Az anyukájuk boldog, hogy újra vele foglalkozom, hogy újra őrá koncentrálok. Az apukájuk velem együtt depis kicsit. Ahogy hívom is ilyenkor: Depipapa…

 Az apai játékos kedv, a gyermekké válás most mintha jó időre belőle is kiégett volna. Mert hiszen ő volt az.. A kilencedik kölyök. Aki ugyan nem most született, de mégis kicsivé vált néhány hétre.

 Aki kiskutyái között mégcsak vezért sem játszott, hanem ment a magát főnöknek kijelölő elsőszülött kis barna után a többiekkel. Aki benne volt a papucsok széthordásában, a fűben való fetrengésben, a hajam megtépésében, amit egyébként máskor, soha nem csinál, s amit kedves felesége is csak meghökkenve figyelt, nem tudta mire vélni. Ő, akinek szemeiben most könnyek csillognak. Ki nem csorduló, fájdalom és öröm közös könnyei.

 Egyfelöl e néhány boldog hét emlékei miatt, másfelől érezve, hogy velem minden ugyanott folytatódik, ahol a picik megszületése előtt abbamaradt.

 A kilencedik kiskutya velem maradt. Az örök kölyök, a sokszoros apa. Már nincs kedve játszani, már nem érdekli a papucsom, már csak néz, csillogó szemekkel néz rám, s emlékezik. S szemeiben újra látom az elmúlt hetek csodás emlékeit.

 Büszke vagyok rád, Depipapa, ha egyszer lesz gyermekem, olyan apa akarok lenni, mint amilyen te voltál!

Mónus Tamás, 2010. Június 03.

Vissza a topikba