A lufi-közösségek kora 

 Az internet és főleg az úgynevezett közösségi oldalak megjelenésével egyre többen próbálkoznak valamilyen közösséget létrehozni, aminek élén állva aztán valamilyen egyéni karriert kívánnak megvalósítani. Ez azonban általában, még a látványos gyors fejlődés ellenére is igen gyorsan összeomlik.

 Mi lehet ennek az oka? Sok közösséget ismerek, mivel munkám során betekintést nyerek nemcsak a közösségek életébe, hanem annak vezetőinek, tagjainak az életébe, gondolataiba, cselekedeteibe is. Jó ideje alaposan tanulmányozom ezeket a közösségeket: pártokat, egyházakat, klubokat: azok vezetőit, tagjait, képviselőit, s híveit. Mindebből fontos tanulságokat vontam le, de még így sem vállalkoznék arra, hogy bármilyen közösség szervezésébe fogjak. Mert a szakmai ismeret csupán egy feltétel.

Azt gondolom ugyanis, hogy közösséget építeni ugyanúgy kell, mint egy házat.

  • Először is kell hozzá szakmai ismeret: alaposan meg kell ismerni közelről nagyon sok emberi közösséget  és következtetéseket kell levonni  a működésükből.
  • Másodszor igen erős, jó alapok kellenek hozzá.
  • Harmadszor pedig az alapításához összetartó, szorosan összetartozó emberek kellenek.

 A legtöbb, manapság létrejövő közösség, legyen az párt, klub, vagy facebook-csoport azonban meglátásom szerint egyik alapfeltétellel sem rendelkezik e három közül, így törvényszerű a nagyon gyors bukásuk is.

Aki a vizet fel tudja forralni, még nem jelenti azt, hogy főzni is tud

 Manapság bárki, aki karrierre, önmegvalósításra vágyik, s a munkahelyén képtelen előrelépni, létrehoz egy közösséget, csoportot és azt gondolja, hogy majd ő, mint egy hatóság rákoppint mindenkinek a fejére.  Hiszen valljuk be, az emberek hergeléséhez, valós társadalmi bajok kimondásához nem kell igazán nagy tehetség, bárki képes erre. Illetve mégsem, hiszen vannak, akik még erre is képtelenek és még az embereket foglalkoztató valós problémákra sem tapintanak rá. De tény, a problémák felismeréséhez, kimondásához nem igazán kell nagy tehetség, csupán egy kis nagyszájúság, hangoskodás. Erre elég sok alkalmas ember van kis hazánkban, nem kell messzire menni, a munkahelyeken, az utcában, a családban elég, ha körülnézünk, lázadni, problémákat felvetni nagyon sokan tudnak. Ezek alá ad lovat lényegében a facebook, közben pedig alapos elemzésnek teszi ki ezeket az embereket, mely információkat eladnak bárkinek, aki azokra igényt tart. A közösségépítés tehát nemcsak a házépítéshez, de a főzéshez is hasonlítható. Némely ember, ha rájön, hogy fel tudta forralni a vizet, azaz az indulatokat, s emberek ebben mellé állnak, azt gondolja, hogy ő akkor most egy közösséget vezet. Pedig ez nem más, mint vízforralás, a valódi, finom ételhez még nagyon sok más is kell. Hogy mik ezek, azt nagyon különféle közösségek elemzésével lehet kikövetkeztetni.

Aki alapozás nélkül kezd építkezni, ne csodálkozzon, ha összeomlik a tákolmánya

 A másik alapfeltétel tehát a sikeres közösség építéséhez a megfelelő alapozás. Sokan azonnal a falakat építik, amik egyre magasabbak, egyre látványosabban mennek felfele, de a sok tégla az alap hiánya vagy silánysága miatt darabjaira hullik szét.

S mivel nincsenek alapok, nincsen fundamentum, így lényegében összetartó erő sincs, hiszen semmilyen vezérelv nem fogja össze az alkotó embereket, csak spontán kiabálnak a vakvilágba, sokszor még egymással is konfliktusba kerülve, ami által a kívülállók előtt igencsak szánalmassá válnak.

Facebook emberkék:

 Vannak olyan, általam csak facebook-emberkéknek nevezett emberek, akik az emberek között amúgy is meglévő feszültséget mesterien emelik fel közösségi szintre. Olyanok, akik egyébként már szétvertek sok-sok emberi kapcsolatot.

Konkrétan is ismerek ilyet.

Közösséget épít, ám rendre olyan dolgokat állít, amik nem igazak és rendre vádol meg embereket: azok közül, akik a közvetlen környezetében vannak, s akikben látni véli a saját sikertelenségét. A közösség egy része persze vevő is erre, hiszen honnan is tudnák, mi a tényleges valóság? Honnan is ismernék közelről az adott szervező ember magánéletét, gondolkodását? Csak azt látják, hogy egy szimpatikus ember, nyilván csakis igazat állíthat. Arról persze fogalmuk sincs, hogy az illető szétverte a kapcsolatát már mindenkivel a közvetlen környezetében, beperelt, feljelentett már mindenkit, akivel komolyabb kapcsolatba került.

 A forgatókönyv mindegyiknél ugyanaz: évekig tűrte őt a másik fél: a mások hibáztatását, vádaskodásait, majd végül ő hagyta ott őket (szülőt, házastársat, munkahelyet), csak hogy áldozatnak tüntesse fel magát és bíróságon folytassa támadásait, követeléseit.

  Olyan emberek, emberkék hangoskodnak és szervezkednek általában, akiknek célja nem a közösségépítés, hanem az egyéni karrierépítés. Akik fittyet hányva mindennek szereptévesztésben vannak és nekimennek mindennek, azt gondolván, ezzel magasabbra jutnak.

 A facebook-világ egy hamis, álságos képet fest mind az emberekről, mind a közösségekről.  Olyan emberek kerülnek sokszor előtérbe, akik az életben vajmi keveset tudnak csak elérni, még amit ingyen, ajándékba kapnak, azt is elherdálják. Az egész így, amit mutatni kívánnak nem más, mint hazugság, kiszínezett illúzió.

 A facebook-emberkék megtehetik, hogy másokat nyilvánosan alázzanak, megtehetik, hogy fenyegetőzzenek, megtehetik, hogy bárkit, bármikor alaptalanul feljelentgessenek, vagy ezzel fenyegetőzzenek.

 A facebook emberek tudatni akarják a világgal, hogy ők a tökéletesek: látni kell mindenkinek, hogy mit reggeliznek, hogy mennyien szeretik őket, hogy mennyi lájkot és szívecskét kapnak, hogy milyen sok ismerősük van, hogy hol voltak nyaralni, hogy milyen lett az új frizurájuk, hogy ők milyen bátran ki merik mondani a gondolataikat, a véleményüket.

 Természetesen nem azt mondom, hogy minden facebookon levő ember ilyen. De sok ilyen van. Akik amúgy egy élő klubot, egy élő rendezvényt egy valódi, élő közösséget nem tudnának megszervezni, csak itt, a facebookon annyira bátrak. Hogy miért? Mert itt csupa olyan ember veszi őket körül, akik nem a közvetlen környezetében élnek, s így csak felszínesen ismerik, és azt gondolják, milyen nagyszerű ember. Akik nem látnak bele a magánéletébe, csupán annyit tudnak róla, amit ő elmond, megmutat magáról.

 A facebook tehát nagyon sok esetben olyan embereket emel a magasba, akik az életben képtelenek bármit is elérni, bármily értéket teremteni, s főleg megtartani.

 Ezek az emberek mindenkit megvádolnak mindenféle hazugsággal hol a nyilvánosság előtt, hol bíróságon, hol más módokon, s amikor bármi vagy bárki ellenük fordul, hirtelen ártatlan áldozatnak tüntetik fel magukat, akiket üldöz a hatalom/család/házastárs, stb.

Mindaddig, amíg meg nem ismerik közelről az ilyen embert, sokan hisznek neki és biztatják, de csakis addig, amíg őket is nem kezdi el vádolni hazug förmedvényekkel. Elég megnézni a hangoskodó embereknek a legszűkebb környezetét:

  • Milyen állapotban van az udvara? A lakása belülről?
  • Milyen a kapcsolata a legszorosabb rokonaival?
  • Milyen a kapcsolata a saját maga alapította családdal?

 Aki ezeken sorra megbukik, vajon miképp akar közösséget építeni? Aki még a legszűkebb környezetében is csupán rombolni és vádaskodni és bomlasztani tudott, az vajon hogyan akar nagyon sokféle emberből egy közösséget formálni?

Egy közösség fundamentuma: a család

 Úgy gondolom, igazi, erős alapokon álló közösséget olyan emberek tudnak alapítani, akik már kicsiben megvalósítottak egy közösséget. Először is nem rombolták le azzal a családdal a kapcsolatukat, amelybe beleszülettek, másodszor létrehoztak egy saját családot, ami egyben maradt, ami példaértékű. Aki csupán létrehoz, de nem tud megtartani, az az ember hogyan akar megtartani egy sokkal több emberből, sokkal szélesebb véleménnyel bíró tagságot? Persze hibáztatni, felelősöket, bűnbakokat nagyon könnyű mindig találni. Az igazán tehetséges ember azonban nem bűnbakokat keres, hanem vigyázza, óvja a kapcsolatát. Persze van az úgy, hogy nem sikerül mégsem. Nincsen ezzel baj, nagyon sok embernek nem sikerül. De vajon aki sem a saját családjával, sem az általa választott házastársakkal sem találta a közös hangot, sőt, a munkahelyével is rendszeresen konfrontálódik, mitöbb bíróságra visz mindenkit, az az ember mennyire lesz képes embereket összetartani egy közösségben? Csupán addig, amíg lehet hőzöngeni, s ahogy valódi munkára kerülne sor, azonnal egymásnak esnének, s akkor néz csak nagyot a naiv közönség.

A közösség alapozása:

 Azt gondolom tehát, egy sikeresen, hosszú távon jól működő közösséget olyan embereknek kell alapítania, akik már egy saját családot alapítottak és az sikeresen működik is! Ha ez megvan, még mindig kevés, fontos, hogy ezeket az embereket ne csak valamilyen érdek, vagy valamilyen ellenség, hanem egy közös hit, egy közös erő kössön össze és nagyon alaposan megismerjék egymást, még mielőtt a közösség építésbe kezdenek. S ha ez is adott, tanulmányozzanak sok-sok közösséget egyénileg, de csoportosan is és egy lassú, nem pedig egy gyors, hirtelen építkezésbe kezdjenek.

Az összetartó erő:

 Ha megvannak az alapítók, akik saját kis közösségben, azaz családban élnek, akkor elkezdődhet következő lépésben az alapító munka. Itt sokan megint tévedésbe esnek és azonnal mintegy társadalmi megmondók, követelők lépnek fel. Pedig az építkezés nem a tető felhúzásával kezdődik soha. Lassú és kitartó alapozás után kezdődik a falak építése. Azaz kis célokat kell kitűzni és azokat közösen megvalósítani. S ha ez sikeresen működik, akkor alkalmas lehet a közösség arra, hogy nagyobb társadalmi problémákkal is foglalkozzon. Mert ha kicsiben helyt állnak, akkor van esély, hogy a nagyobb küzdelmekben is együtt maradnak. Az alapítóknak már egészen kicsiben kell kiismerniük egymást, nem pedig az éles helyzetekben. S ha kicsiben kiderül, hogy a célok, a hit és az elszántság is azonos, akkor abból lehet komoly társadalmi csoport, befolyás. Ha azonban minden kis konfliktus, nézeteltérés az éles helyzetekben kerül elő, ráadásul a nyilvánosság előtt, egymásnak esve, üzengetve, akkor az nem más, mint szánalmas viselkedés.

Facebook-csoportocskák:

 Facebook emberek még idáig sem jutnak el, nem bajlódnak valós közösség alapítással, létrehoznak egy facebook csoportot és azt gondolják, ők most akkor közösséget alkottak. Csakhogy ez olyan véleményem szerint, mint azok a weboldalak, amiket 3-4 kattintással létre lehet hozni. Biztosan látványos, de semmi alapja, semmi munka nincs benne, s az oldal megszűnésével, alakulásával ők maguk is széthullanak.

 Nos, ilyenek azok a közösségek, akik csak a facebookon vannak. Úgy gondolom, a facebook jó lehet arra, hogy egy meglévő közösség itt is megjelenjen, de semmiképp sem jó, ha csak itt létezik. Ennél azonban sokkal lesújtóbb a véleményem a facebookról, s igazság szerint magát az oldal használatát sem tartom jónak, de erről majd egy későbbi cikkben írok.

 Akik tehát nem rendelkeznek egy élő, valós emberekből álló, valódi közösséggel, azaz olyan közösséggel, amik rendszeresen találkoznak és élőben működnek együtt, és nem csak az internet nyújtotta leplezett valóságban mutatják a külvilágnak, hogy együtt vannak, az számomra olyan, mint az a házaspár, akik a külvilágnak azt mutatják, hogy milyen szépek együtt, valójában mindkettő a saját életét éli.

A lufi közösségek sorsa

 Amint rengeteg házasság tönkremegy, ugyanúgy pukkan szét, mint egy lufi a ma alakuló közösségek nagy része. Hogy miért? Ugyanazért, amiért a házasságok is. Mert nincs meg a fenti 3 alapfeltétel. Nincs meg az alapítókban a szakmai ismeret, nem akarnak erős alapok építésével bajlódni és nincs meg bennük a közös hit, a közös elszántság, a közös összetartó erő. Így az első komolyabb krízisnél összevesznek, gyűlölni kezdik egymást és mint a házaspárok a válásban, így ők is kizárólag a szakadásban, a kiválásban, az új közösség létrehozásában látják a kizárólagos kiutat, de sohasem gondolkodnak el, hogy ők  járnak rossz úton. Mert hibás mindig csak más lehet, sohasem ők. Ez pedig újabb és újabb bomlasztáshoz, emberi kapcsolatok szétveréséhez vezet, ami kicsiny közösségeiket, csoportjaikat a totális megsemmisülésbe taszítja.

 Egyszerű, Élet írta törvények, törvényszerűségek ezek. Lehet persze másokat hibáztatni, de bölcsebb dolog megtanulni és betartani az Élet írta szabályokat.

 A közösségépítésnél pedig ennek a legalapvetőbb eleme: a család. 

 Mert aki a saját gyökereitől elszakad, az ugyanúgy jár, mint a fa, amely nagyra nőtt, de a gyökereit elvágták. Nem kell kivágnia senkinek, nem kell, hogy külső támadások érjék; törvényszerű lesz a kiszáradása. Azaz aki a saját családjával nincsen békében, az hiába próbál akármilyen közösséget létrehozni, az eleve kudarcra van ítélve…

Mónus Tamás, 2018. December 23.

Vissza a topikba