Dolgozni kell

 Debrecenbe kellett mennem… Ráadásul vasárnap! De nem, nem pulykakakast kellett venni, hanem debreceni, városszéli lakók gázóráit kellett olvasnom. Egy idős néni jött ki botjával elém. Nagyon lassan lépegetett, így messziről próbáltam neki mondani, miért jöttem, de nem értette, így megvártam, míg odaér a kapuba. Arra gondoltam, mennyi időm elveszik most, mennyi elvesztegetett percnek nézek elébe.

 A néni mosolyogva állt meg a kapuba, majd minden sóhaj, nehéz levegővétel nélkül megjegyezte:

– Már nem tudok futni aranyos.

 Ekkor én is elmosolyodtam, majd mondtam, miért keresem. Beengedett, ettől megint megrémültem, hiszen arra számítottam, hogy azt mondja, majd este menjek, amikor ott lesznek a családtagjai. Vajon mikor szabadulok tőle? – tettem fel a kérdést magamban gondolatban.

 Amíg bementünk azonban, nagyon sok mindent mondott a néni. Ép, összefüggő, mitöbb nagyon bölcs, egyszerű gondolatokat.

– Az unokám csak a számítógép előtt ül. Ezt tanulta. De hát az nem munka! – Hördült fel, majd folytatta: A vőlegénye építészmérnök fiatalember. Mondtam neki, az nem komoly munka! Egyik rajzol, a másik a számítógép előtt ül egész nap: ebből mi lesz?

 – Mi a munka? – kérdeztem vissza kíváncsian.

– Amit mi csináltunk régen: megfejni a tehenet, kaszálni a lucernát, etetni, gondozni a jószágot.

Ekkor már érdeklődve kérdeztem a nénit.

 – Hány éves tetszik lenni?

 – Most múltam 90.

 Istenem – gondoltam, vajon hogy tud egy ilyen idős néni ilyen tisztán látni és beszélni, még akkor is, ha közben annyira megváltozott a világ, amiről talán ő sem tud, de lehet, hogy mi tudjuk rosszul és az alapvető törvények nem változtak, csak mi szeretnénk másnak látni, megváltozottnak hinni.

 A néni elmondta, az Ő gyerekei bizony végigdolgozták az életüket, ő nem hagyta volna, hogy üljenek egész nap egy irodában. Az nem komoly – tette hozzá mosolyogva.

 Ezután megmutatta a cserépkályháját. Jöjjön be- mondta lelkesen, nézze meg a kis fűtéskiegészítésünket!

– Hát ez csodálatos -mondtam, biztosan jó meleg van télen!
– Nagyon jó meleg! – mondta gyermeki lelkülettel, megintcsak mosolyogva. Tudja, én nagyon szeretem a meleget! Egyáltalán nagyon szeretem az életet! Mostanra már minden megvan, ami fontos, nagyon szeretnék még így élni sokáig!

 A néni szemében nem voltak könnyek, bánatot, fájdalmat nem mutatott, semmit. Pedig ennyi év alatt biztosan sok-sok összegyűlt neki.

 Megértettem, a gondolkodása, az életfelfogása az, ami Őt mássá, példamutatóvá teszi. Hogy egyszerűen gondolkodik, s ki meri mondani, a felemelkedéshez, a fejlődéshez, de még a jó családhoz, a boldog élethez is egyetlen dolog: munka kell. Megfogható, kézzel elvégezhető munka, és teljesítmény. Elért eredmények, s új célok.

Mónus Tamás, 2012. Március 19.

Vissza a topikba