Gépek, robotok, embertelenség… 

 A gépek és a robotok fontos részei az életünknek. Kényelmesebbé teszik az életünket, vagy emberek munkáit veszi el? Vannak, akik ezekkel komolyan foglalkoznak, ám sokan csak legyintenek erre, azt gondolván, nem kell ezt annyira komolyan venni…

 Ami engem illet, szerintem egy nagyon fontos témáról van szó. De mint mindent, ezt sem lehet általánosságban kezelni és egy az egyben megmondani róla, hogy jó, vagy rossz a folyamat maga.

 A gépek, robotok mögött ugyanis emberek állnak. Ilyenek és olyanok. És ettől függ az, hogy az adott gép, robot milyen hatást ér el.

 Egy szemtelen bolti eladó esetén levonhatjuk azt a következtetést, hogy a kereskedelem lenézi az embereket? Nem!

 Egy nagyon kedves ügyfélszolgálatosnál járva levonhatjuk azt a következtetést, hogy minden ügyfélszolgálat emberséges? Nem!

Ugyanígy van a robotokkal is. Nem az a kérdés, hogy a mérnökök és a fejlesztők nagyon okos emberek, s van-e műszaki ismeretük. A kérdés az, mennyi közük van az emberekhez, a társadalomhoz azoknak, akik fejlesztik, megtervezik, s előállíttatják ezeket a robotokat?

 Sajnos a fejlesztők, mérnökök közé egyre több olyan ember kerül, aki nem épp az emberségéről, a társadalom ismeretéről, főleg nem annak szeretetéről híres.

Emiatt indítottam ezt a rovatot. Hogy végre a gépek, robotok alakulásába merjünk mi, végső felhasználók is beleszólni és irányt követelni magunknak.

Botrány a porszívógyárban

 A mérnökök egy bizonyos típusával már akkor meggyűlt a bajom, amikor egy porszívókat előállító gyárban dolgoztam műszakvezetőként.

 Nem vagyok ugyan műszaki végzettségű ember, nem is akartam én semmilyen vezetői pozíciót, de minekutána felvettek, közölték, hogy ez a beosztásom. Ellenálltam, de azt mondták, hogy vagy ezt csinálom, vagy semmit. Nem igazán tetszett, de akkoriban nem volt olyan nagy a munkalehetőség, így gondoltam, ideiglenesen elvállalom. Nem vagyok tehát műszaki végzettségű ember, de abban a munkakörömben is a józan paraszti ész irányított a munkavégzésemben. Nem érdekek és nem is megtanult, rugalmatlanul, makacsul csak az alapján végrehajtható elméletek.

 Miután Svédországban megtanították a gyártási folyamatot, néhány hónapig eszerint végeztük a munkát. Aztán elkezdtem változtatgatni apróbb részleteken, amikre nem kértem engedélyt, mert úgy gondoltam, úgy logikusabb, hatékonyabb a munka.

 Amikor le kellett ülnöm a termelésvezetővel és 3 mérnökkel, hogy megvédjem a gyártási folyamatok általam önkényesen megváltoztatott apró részleteit, erősen éreztem az ellenállást 2 mérnök részéről. A harmadik inkább mosolyogva, kedvesen nézett le engem, de nyitottan hallgatta meg gondolataimat. A leghiggadtabb és legjózanabb azonban az a termelésvezető volt, aki maga is mérnök volt, de idősebb és tapasztaltabb volt kollégainál és emberismerete, társadalomról alkotott képe is jóval szélesebb volt, mint nekik.

 Félreértés ne essék! Nem valami önjelölt mérnök akartam lenni. Nem olyan dolgokba ütöttem az orrom, amikről fogalmam sem volt. Nem az előállított terméken akartam módosítani. Habár ötletem erre vonatkozólag is volt, de azt megtartottam magamnak. Az eredmény tehát, a késztermék, amit előállítottunk ugyanaz volt, ami a gyártási lapon volt, csupán az volt a különbség, hogy jóval hamarabb készült el és az egyes munkaállomásokon azonos ideig tartott a munka, nem voltak unatkozó és agyonhajszolt emberek.

 A feladatom adva volt: legyártatni a sorokkal a különböző típusú porszívókat. Ebbe nem avatkoztam, hiszen elismertem, hogy a termék attól működik, hogy azt szakértő emberek megalkották: tudták, hogy melyik csavart és melyik alkatrészt hova kell tenni. Én nem ezeken akartam változtatni. Hanem a munka folyamatán. A munka ugyanis munkaállomásokra volt osztva, amit aránytalannak és rosszul megszervezettnek tartottam. Ám szigorúan követni kellett a mérnöki utasításokat. Nos én önkényesen változtattam néhány apró részleten, amiből az egyik fiatal mérnök azonnal botrányt csinált. Így került sor a szembesítésre a tanult mérnökökkel. 1 a 4 ellen. Csak mosolyogtam az arányon, de úgy voltam vele, ha elfogadom az ő utasításukat, akkor nem lesz olyan eredményes a termelés, így kénytelen voltam szembesülni 4 diplomás emberrel. Nekem pusztán a józan paraszti eszem volt az igazam bizonyítására.

 Ráadásul vettem a bátorságot, s nemcsak az addig végrehajtott apró módosításokat védtem meg előttük, hanem előadtam fejlesztési tervemet is, egy jóval nagyobb volumenű változtatáshoz, amit már önkényesen nem mertem volna megtenni. A két magát nagyra tartó mérnök teljesen ki volt ezen akadva, s heves ellenállást tanúsított.

– Nem lehet!

– Ezt így nem lehet! – fújták papagáj módjára, miközben a termelésvezető csak csendben ült és semmit sem szólt.

 Zavart a hallgatása, nem értettem, ki mellett áll tulajdonképpen és miért nem mondja el a véleményét? Miért nem szól semmit?

 A mosolygós mérnök tett fel néhány érdeklődő kérdést, de egyszer sem mondta azt, mint két kollégája, hogy nem lehet, inkább szkeptikusan, de elgondolkodva hallgatott.

 A nem lehet típusú ellenállásaikra mindig visszakérdeztem, hogy miért nem, amire nevetséges válaszokat tudtak csak mondani.

 Az egész vitának az a nagyon óvódás szintű megjegyzés tett pontot a végére, amikor az egyik mérnök durcásan, ingerült hangon vágta a fejemhez:

– Én nem azért tanultam az egyetemen, hogy te jobban tudjad, hogy kell csinálni!

 Ekkor kértem a tárgyalás abbahagyását, mondván, ennek semmi értelme nincsen ilyen stílusban és hozzáállásban nem fogunk egyről a kettőre jutni, s megígértem, hogy úgy fogok mindent csinálni, ahogy előírják, de nem mint vezető, hanem mint sori dolgozó. Számokat ugyanis ne követeljenek olyanok, akiknek semmi köze sincs a gyakorlati élethez, akármilyen okosok is. Felajánlottam, hogy irányítsák ők a sori dolgozókat, én pedig beállok egy munkaállomásra és mindent úgy csinálok, ahogy ők óhajtják.

 A termelésvezető ezután kiküldte a mérnököket. Gondoltam, kettesben maradva végre elmondja majd, hogy mi az ő véleménye. Nem tette. Nem tudtam meg, hogy tetszik-e neki, vagy hogy ostobaságnak tartja javaslataimat.

 A termelésvezető ekkor azt mondta -bár továbbra sem ismertem meg a véleményét- hogy legyen minden pontosan úgy, ahogy felvázoltam és 3 hét múlva visszatérünk rá az eredmények ismeretében.

 Én nagyon meglepett voltam és örültem a döntésének. A módosítások utáni napokon a sorokon dolgozó összeszerelők részéről is komoly ellenállásba ütköztem, amit a sértődött, óvodás szinten durcáskodó mérnök kolléga még uszításaival is fokozott, s immár alulról és felülről is az a nyomás volt rajtam, hogy amit akarok, az nem jó, az őrültség, azt lehetetlen végrehajtani.

 Pár nap után azonban beállt a ritmusra mindenki, s a sértődött mérnök egyre kevesebbet járt a környékünkre. 3 hét elteltével vártam, hogy a termelésvezetővel kielemezzük újra a változtatásokat. Nemhogy a mérnökökkel együtt, de még kettesbe sem ült le velem, igaz, kifogást, panaszt sem mondott semmit. A negyedik héten ezért magam kerestem fel őt és kértem, mondja el a véleményét végre és összegezzük a változtatások eredményeit. Erre Ő rám nézett és azt mondta:

– Csináld úgy, ahogy Te jónak látod, ha valamit akarsz még változtatni, én engedélyezem, nem kell megbeszélned sem velem. Amíg az eredmények jobbak, addig szabad kezet kapsz.

 Azt hiszem, ennél nagyobb elismerést az ő szájából nem lehetett volna kihozni. A mérnökök egy idő múlva megpuhultak, még a sértődött mérnök is újra kommunikálni kezdett velem, igaz, az eredményekről, az eredetileg elért darabszámok megduplázásáról senki sem nyilatkozott elismerőleg. Mégis tudtam, azzal, hogy nem támadnak már, lényegében sikerült megvalósítani valamit, ami nemcsak a hatékonyságot növelte látványosan, de az összeszerelő dolgozók munkafolyamatait is emberségesebbé, elviselhetőbbé tette.

A robotok, gépek tervezőinek rendszeresen kellene kommunikálnia a felhasználókkal

 Sajnos azt látom, hogy a mai mérnökök egy újonnan megjelenő része szerte a világban bár nagyon okos és tanult emberek, de sajnos emberségből, társadalom ismeretből megbuknának, ha osztályozni kellene őket.

 Tudatosan, vagy figyelmetlenségből olyan durva hibákat követnek el, amit nem szabadna, s amit nem is követnének el, ha rendszeresen szembe kellene nézniük a gépeik felhasználóival.

Embertelenség

 Ez az egyik dolog… A másik, ami miatt a gépek, robotok mellé az embertelenséget írtam harmadiknak a címben, az az, hogy mi az adott gép, robot célja. Sajnos, nagyon sok esetben nem a kisemberek életének a megkönnyítése, hanem nagyvállalatok kényelmének a szolgálata.

 Ezekről részletesen fogok írni ebben a rovatban, mert nap mint nap találkozok ezzel a problémával az élet minden területén.
A gépek, a robotok szerves részei lettek az életünknek. Józan paraszti ésszel, ha belegondolunk, a fejlődés megállíthatatlan. Ám az, hogy milyen gépek és milyen robotok vesznek majd körbe minket, az határozza meg, hogy milyen mérnökök tervezik meg azokat.

 Nem a gépekkel és nem a robotokkal van véleményem szerint a baj.

  • A gyógyszerrel sincs semmi baj, amíg azt rendeltetésszerűen és megfelelő mértékben szedik. 
  • A fegyverrel sincs semmi baj, amíg azt hivatásos, erre kiképzett emberek kezelik és megfelelő célból használják.

 A baj mindig akkor van, amikor nem megfelelő kezekbe kerül valami.

 Vannak kifejezetten jó gépek, amik az életünket, a mindennapi munkánkat könnyítik meg . De sajnos egyre több a silány minőség és a felhasználót bosszantó működés. 

 Ha a gépeket, robotokat embertelen, a társadalom ismeretéről semmit sem tudó, azt semmibe vevő mérnökök tervezik, akkor sajnos a gépek és a robotok egy embertelen, társadalmat nem kiszolgáló, hanem kiszolgáltatottá tévő világot hoznak ránk.

 Ajtóknál, kapuknál, ügyfélszolgálatokon, lifteknél, üzletekben, közlekedési eszközökön, s talán, kicsivel később a saját otthonainkban is diktálni, irányítani fognak, ahelyett, hogy szolgálnák az emberiséget.

 Úgy gondolom, minden egyes gépi fejlesztést, minden egyes robotizációt józan ésszel kell vizsgálunk. Nem örülni minden egyes gépesítésnek, nem tapsolni meg, még akkor sem, ha úgy van előadva, hogy levett valamit az emberek terheiből. Mivel a mai mérnökök jó része egy emberektől messze lévő környezetben nevelkedik szerte a világon, egy burokkal körbevett világban, akiknek fogalma sincs az átlagember valós igényeiről, problémáiról, így sajnos egyre több robotban figyelhető meg az embertelenség, a cégek, az érdekek szolgálata, s az emberek akaratának a totális figyelmen kívül hagyása, semmibe vétele.

 Nem gondolom, hogy a robotok ellen kellene harcolnunk. Harcolni azok ellen kell, akik bár műszakilag képzettek, bár tudásuk, pénzük megvan a fejlesztésre, azt mégsem az emberek szolgálatára, hanem éppen ellenkezőleg, azok bosszantására használják.
Harcolni azok ellen kell, akik nem veszik figyelembe, hogy nekünk, embereknek mi szolgálja az érdekünket.

Mikre gondolok? Erre a rovat később megjelenő cikkeiben fogok rávilágítani.

 

Mónus Tamás, 2018. Október 28.

Vissza a topikba