A gyávák szabadsága

 Sokszor kérdezik tőlem, hogy miért nem teszem lehetővé a komment írását a cikkeim után? A felvetés jogos, hiszen megszokhattuk, hogy ahol blog van, ott általában hozzá is lehet szólni az író gondolataihoz.

 Volt egy idő, amikor rendszeresen olvastam más oldalakon, hírportálokon, blogokon kommenteket.

 Általánosságban megállapítottam, hogy bár a komment egy nagyon hasznos és ötletes lehetőség, ezt is, mint mindent szabályozni kellene.  Az internet tele van hasznos és óriási lehetőségekkel, de sajnos, miképp az élet minden részét, ellepik ezt is azok a kártevők, akik semmi másban nem érdekeltek, mint a mások munkáját tönkretenni, lejáratni, bemocskolni.

 Az életben megszokhattuk ezt már. Bizonyos emberek semmi értelmes elfoglaltságot nem találnak azon túl, hogy másokról – névtelenség mögé bújva – rossz híreket gyártsanak, hazugságokat, pletykákat terjesszenek. Ebben aktívan bekapcsolódik a közösségi média is, ahol következmények nélkül, gyakorlatilag bárkiről, bármit lehet mondani, írni. A sajtószabadság nevében pedig nem lehet korlátozni ezeket az ocsmány hazugságokat, kizárólag akkor, ha amögött oroszokat vélnek látni. Mert akkor hirtelen bele lehet nyúlni a rendszerbe, hogy korlátozzák azt, mert érdekes módon nem kiabál semmilyen civil szervezet sajtó – és vélemény szabadság sértést, sőt, még ők követelnek cenzúrát, akik addig féltették a sajtószabadságot.

Névtelenül fenyegetők

 Amikor évekkel ezelőtt volt két kutyám, akiknek a kölykeit eladtam, sorra bombáztak név nélküli emberek, akik valójában kutyatenyésztők voltak. Hazugságokat írtak rólam, ahol csak lehetett, lejárattak, s lebeszélték az érdeklődőket, hogy tőlem vásároljanak kutyát. Sokan, akik tőlük vettek végül, meg is bánták és később megírták nekem, hogy mennyire sajnálják, hogy nem engem választottak.

 A lejáratóim szánalmas emberek voltak, akik nem tudtak mást, mint név nélkül fenyegetőzni, vádaskodni, hatóságokat rám küldeni.

 Hogy mi volt a gondjuk? Borzasztóan zavarta őket a honlapom, s így a tenyésztői munkám sikere. Zavarta őket, hogy nem kértem olyan brutálisan magas árat egy kiskutyáért, mint ők. Bosszantotta őket, hogy törzskönyv nélküli árat is feltüntettem a hirdetésbe, mivel sok embernek semmi szüksége nem volt erre a papírra, amivel egyébként a két szülőkutyám rendelkezett. Vásárlóimtól tudtam meg, hogy titokban, négyszemközt kérve ezek az emberek is odaadták törzskönyv nélkül a kiskutyát, csupán a hirdetésben nem írták. Ez volt az igazi képmutatás, mégis, nem volt elég, hogy mindenütt ártó szándékkal írtak rólam névtelenség mögé bújva, még ilyen-olyan módokon fel is jelentettek, ahol csak tudtak.

 Amikor pedig a hatóság komolyan vette őket és megjelentek civilben, ál-vásárlóként nálam, és mintegy 1 óra érdeklődés, körülnézés után megnyugvással állapították meg, hogy nálam nagyon nagy a rend, igazán jó körülmények között élnek a kutyák (akik ketten voltak nagy, tágas helyen, szemben a mestertenyésztőknek nevezettek ketreces tartásával), akkor meglepődve kérdeztem, ezt miért mondják? S ekkor megmutatták az igazolványukat, kik ők és kiknek a rágalma, feljelentése alapján vannak itt.

 A versenyezve köpködő

 Azt mondhatnám tehát, megszoktam már, hogy sikertelen emberek nem képesek másra, mint másokat vádolni, rágalmazni, aljas hazugságokkal lejáratni. Mert ebben áll az egész tevékenységük. Alkotni, valami újat, valami hasznosat létrehozni képtelenek, megmarad tehát azok gyalázása, akik valamiben sikert érnek el, vagy törekednek erre. Akik valamit letesznek az asztalra a tőlük elvártakon túl. Akik valamit megpróbálnak máshogyan felépíteni, mint ahogy az ortodox ideológia tanítja, elvárja.

 A kommentek nagy része ilyen sértett, igazi eredményeket felmutatni nem igazán képes emberektől ered. Politikai oldaltól függetlenül. Nagyon sok internetes oldalon bal- és jobboldali emberek hozzászólásai e gyűlölettel átitatott, egymást versenyezve köpködő, alázó stílusban jelennek meg. Névtelenül, arctalanul mások személyisége mögé bújva mocskolni, ócsárolni, szidalmazni. Ennyit tudnak…

 És persze sok-sok más, akár nem politikai oldalon is ugyanez a helyzet. Ha vannak is értelmes hozzászólások, biztos, hogy megjelenik egy köztük, aki gyűlölettől átitatva fröcsög, vagdalkozik, rágalmaz, amire a többiek is ezt a stílust viszik tovább hozzászólásaikban. Ez pedig egy nagyon rossz irányba viszi el az egész kommentelés rendszerét, ami pedig nagyon hasznos lenne.

 Én úgy gondolom, nincsen semmi baj azzal, ha valakinek nagyon rossz véleménye van másról, vagy bizonyos dologról. A baj akkor kezdődik, amikor véleményéhez nem vállalja fel a nevét, az arcát, hanem az internet adta lehetőséggel élve névtelenség mögé bújik és ebben a szerepben oly bátor, oly kemény legény, hogy agyhalottnak nevez, vagy ennél még durvábban jellemez másokat, ill. lámpavasat emleget!

Én a véleményszabadságban hiszek

 Ami engem illet: mindig vállaltam minden véleményemet. Soha nem féltem a kritikai észrevételeimet megírni, megmondani, erről valamennyi egykori és jelenlegi munkahelyem tanúskodhat. A célom ugyanis sohasem az uszítás volt, hanem a kritikámmal felhívni valami olyasmire a figyelmet, amit odafönt nem látnak tisztán.

 Mindig megírtam/elmondtam kritikámat munkahelyeimen, munkáltatóimnak, de ha kellett, más pozíciókban levőknek, hatalmaknak is. Úgy vélem, ez az igazi vélemény szabadság. Ebben pedig soha, senki nem korlátozott, s nem mondta soha senki, hogy ezt nem tehetem.

  Természetesen ugyanígy én is elviselem a kritikát, az enyémtől eltérő véleményeket. Sőt! Örömmel meg is hallgatom. Mivel közvetlen kapcsolatban vagyok az emberekkel, naponta szembesülhetek kritikai észrevételekkel. Munkám kezdetén elég sok is volt belőle, de tanultam belőlük, így ma már szinte elvétve kapok kritikai észrevételt. De soha nem esett rosszul, sőt, örültem nekik, tanultam mindegyikből.

Annácska kifestője

 Éppen ezért úgy döntöttem, még a legelején, hogy az én blogomon nem adok lehetőséget névtelen mocskolódásokra. Olyan ez, mint amikor az óvodában Annácska a kifestő füzetét gondosan, napról napra szépen, megfontoltan, pici, vékony ecsettel díszítgeti, majd Ferike egy otromba nagy, fekete festékkel teli ecsettel összemocskolja. Micsoda rosszaság! – mondhatná rá az óvónő, de mit ér az egész, ha ugyanúgy megengedik neki, hogy továbbra is menjen, és mások füzetét bepacsmagolja. 

 Ma már mindenkinek van lehetősége kifejteni, elmondani gondolatait. Bárki létrehozhat blogot, weboldalt, ahol elmondhatja azt, amit ő gondol a világról. Ha valakinek csak mások anyázása, sértegetése az összes mondanivalója, ám tegye. De ne azok oldalán, akik ennél valami többet szeretnének. Az a média, aki erre lehetőséged ad, az nem a szólásszabadságnak, hanem a bűnözésnek ad teret véleményem szerint. Természetesen a közösségi oldalakkal az élen.

Azok a bátor emberek álljanak ki a saját nevükben, a saját nevükkel vállalt blogjukon, és úgy beszéljenek ilyen stílusban másokról.  De ehhez nincsen merszük.

 A Kritika viszi előrébb a világot

 A kritika persze ugyanolyan fontos, mint a dicséret. Ami azt illeti, örömmel olvasok minden levelet, aminek van érdemi mondanivalója, akár kritikai észrevétel is. Ezekből lehet ugyanis tanulni, a kritikák által leszünk képesek fejlődni és a legtöbbet kihozni magunkból. Ez igaz emberekre, de vállalatokra is. Sajnos azonban, mind emberekben, mind vállalatokban vannak olyanok, akik nem viselik el a kritikát és sohasem tanulnak azokból, ehelyett a hibáikat tovább szaporítják.

 Magam is kritizálok számos területen jelenségeket, általam rossznak ítélt folyamatokat.  Mert ez valóban a vélemény szabadság része. Elmondani, hogy szerintem ez így nem jó. Persze ez is úgy teljes, ha az ember alternatívát is meg tud fogalmazni a kritikán túl. Ha csak ellenállni, ha csak kritizálni képes, az elég könnyű, de az még belefér a véleményszabadságba. Ám a névtelen, arctalan sértegetés, alázás az semmiképp.

 Nincsen tehát azzal semmi baj, ha az ember a saját nevében kifejti a véleményét nem sértő, a másikat nem alázó stílusban, s ha a kritika mellett tud alternatívát is ajánlani. Örömmel olvasok minden olyan hozzászólást írásaimmal kapcsolatban, amik további gondolkodásra inspirálnak.

Az Igazság szeletét néha mások által kínálja fel az Élet – a bölcs ember ezt elfogadja, az ostoba magát az embert is kiközösíti

 Nem az a fontos, hogy mindenben egyet értsünk, sem nem az, hogy mindenki egyformán gondolkodjon a világról. A lényeg szerintem az, hogy bár nagyon sokféleképpen gondolkodunk, képesek legyünk meghallani mások hangját. Képesek legyünk megérteni másokat. Képesek legyünk elgondolkodni és ne élből elutasítani mások véleményét. Képesek legyünk ne agymosottnak, ne agyhalottnak, ne birkának nevezni a másként gondolkodókat, hanem elgondolkodni, vajon mi az, ami miatt ő így gondolkodik.  

 Akkor is, ha szöges ellentéte a véleménye annak, amit mi mondunk, gondolunk a világról. Mert lehetséges, hogy az igazság egy szeletét éppen általa kínálja fel nekünk az Élet. Pontosan azt a szeletet, ami hiányzik a teljes sikerünkhöz. Ha azonban ezt lenézzük, elutasítjuk, kinevetjük, eltiporjuk, akkor könnyen előfordulhat, hogy éppen az a kicsi szelet fog hiányozni majd nekünk egy későbbi élethelyzetben.

 Merjük elmondani a véleményünk!

 Elmondani a saját véleményünk, a mi megközelítésünket annyira fontos, hogy néha ezen múlhat az emberek jövője. Ez építhet fel egy jobb minőségű, közösségi szintű gondolkodást.

 Ahol helyet adnak a sértegető, mondanivalóval nem rendelkező, ocsmány stílusú hozzászólásoknak, ott a figyelmet ezek és nem az írások mondanivalója, tartalma kötik le. Én viszont úgy gondolom, az ilyen emberek hozzászólásaival nem kell foglalkozni, el kell dobni, figyelmen kívül kell hagyni azokat. Különben leszívják az ember energiáját és letérítik az útról, ami a céljai megvalósításához vezet.

 Ha majd a kommentek stílusa, tartalmi mondanivalója több lesz a másik gyalázásán, fenyegetőzésén, akkor lesz értelme helyet adni neki.  Sajnos ettől nagyon távol vagyunk. Addig azonban sok értelme véleményem szerint nincs neki.

A média egy része a mocskolódó, mások emberi mivoltát sértő hozzászólások ösztönzője és helyet adója

 Sajnos a média világszinten egyre silányodik, s a közösségi média térhódításával egyre inkább ez a fajta publikálás kerül előtérbe. Ki tud nagyobb hazugságot mondani, ki tudja jobban bemocskolni, lehülyézni, ócsárolni a másikat.  

 

 Névtelenül, arctalanul, gyáván… Ha pedig ezt szabályozná valaki, azonnal a sajtószabadságot féltenék, azonnal cenzúrát kiabálnának egyesek.

 A mocskolódást, a névtelen fenyegetőzéseket, mások emberi mivoltának sértegetését törvényekkel kellene szabályozni. Nem egyik vagy másik oldalét, hanem összességében. Nem cenzúrázni, kivágni, hanem büntetni. Ez az internet legdurvább bemocskolása ugyanis, amit büntetlenül követnek el egyre nagyobb tömegek, teljesen mindegy, hogy melyik oldalon állnak.

 Ha Annácska kifestőjéből csupán kivágják Ferike oda nem illő pacsmagolását, akkor Annácska kifestője nem lesz többé ugyanaz, mint előtte volt. Ha Annácska füzetét Ferike bármikor, ezután is bemocskolhatja, akkor Annácska vagy befejezi a festegetést, vagy bezárkózik egy kis szobába, és úgy fest ezután.

A gyávák játéka

 A névtelenség mögé bújó és onnan oly bátran fröcsögő, ostobaságokat harsogó hozzászólásokkal nem tudok mit kezdeni. Ha rajtam múlna, betiltanám őket, mert rendkívül károsnak tartom. Tudom, azonnal kiabálnának egyesek, hogy ez a véleményszabadság durva eltiprása. Pedig nem az volna. A kommentírást szigorú szabályhoz kellene kötni, amiben névvel, arccal vállalva lehetne csak hozzászólni mindenhez. Hiszen az életben is csak így van lehetőség erre. 

 Nem lehet fedett arccal, eltorzított hanggal kiabálni az utcán, vagy egy hivatalban. A személyiségét mindenkinek vállalnia kell az életben is. Erre lehetőség csupán az interneten névtelenül írogató gyávák játékában van.

 Ha ez szabályozva volna, nem a véleményszabadság, hanem a gyávaságszabadság volna korlátozva. A gyávák szabadsága szűnne csupán meg, ami az egész internet gyomorforgató közérzetét tisztítaná meg véleményem szerint.

 Mert a gyávák névtelenség mögé bújt fröcsögésére, sértegetésére, káromkodásaira meggyőződésem szerint senki sem kíváncsi.

 

Mónus Tamás, 2018. Szeptember 18.

Vissza a topikba