Gyenge a hangod, Öcsi!

 Középiskola után első utam az utcára vezetett. 18 évesen elmentem postásnak.  Peti bátyám -aki a családból elsőként kopogtatott a helyi Postahivatalba, hogy szívesen kézbesítene-, megkért, hogy helyettesítsem le, amíg ő szabira megy. Aztán Ő kilépett és én ott ragadtam mintegy 6 esztendeig.

 Micsoda szabad világba csöppentem a sütőipar bezártsága után! A nyári kánikula kutyafüle volt számomra ahhoz a forrósághoz képest, ami a kemencékből áradt rám évekig előtte. A kedves kollégák, főleg Irmuska és a főnökasszony, Sárika néni is biztattak: csak semmi izgalom, menni fog ez!

 Tisztán emlékszem: vidáman, szinte mosolyogva mentem ki a Postáról az első önálló napomon és úgy éreztem, innen akarok majd nyugdíjba menni. Boldogan, szinte magamban dalolászva dobtam be a leveleket a megfelelő címekre, mígnem az első ajánlott küldemény címzettjéhez érkeztem.

 Becsengettem, de senki nem jött ki a házból. Csengettem újra… De ezúttal sem jött senki. Ekkor már kissé elszontyolodtam. Bedobtam az értesítőt és tovább mentem. A következő ajánlott küldeménynél már bizakodó voltam, mivel egy nagyon komoly kaputelefon volt a kerítésen, ami 1995-ben igen ritkaság volt. A kaputelefon csodálatosan zenélt, jelezvén, működik, de választ innen sem kaptam.

 Ekkor már elkeseredtem, hiszen megmondták, hogy minél többet kézbesítsek, csak végszükségben dobjak be értesítőt, mivel az emberek idegesen mennek be a postára mindig, hogy ők otthon voltak és mégis értesítőt kaptak. Nem tudtam, nem értettem, hogy miért nem jön ki senki a házakból: talán mert még nem volt postás egyenruhám és azt gondolják, valamit el akarok adni nekik? – gondoltam.

 Szomorúan megírtam a következő értesítőt is, bedobtam és tovább tekertem.

 A harmadik háznál, ahová ajánlott levelet kellett vinnem, rémülten vettem észre, hogy nemhogy kaputelefon, de még egy csengő sem volt, a ház viszont elég messze volt a kerítéstől. Vajon hogy kéne jeleznem, hogy jöjjenek ki? Elkezdtem tehát kiabálni:

– Jó napot kívánok!

 Közben egy idős nénike ment el mögöttem a járdán kissé hajlott derékkal és határozott, mély hangon megjegyezte:

– Gyenge a hangod, Öcsi!

 Ekkor én rá néztem, de a nénike rám se nézett, csak ment tovább és közben azt mormogta:

– Tanulj meg kiabálni fiacskám!

 Egy pillanatra elkezdtem nézegetni az ajánlott küldeményeket. Biztos, hogy ezt akarom én csinálni? Tűnődtem magamban. Mégis hogy lehet megtanulni kiabálni? És mégis hogy kiabáljak az utcán ennél hangosabban? Mit fognak szólni az emberek? Egyet tudtam: a pékségbe nem akarok visszamenni. A munkahelyen bíznak bennem, nem vihetek vissza minden levelet. Akkor most kiabálni fogok, hogy: “Kovácsék!”

 Igen ám, de a gyalogosok, akik jöttek a járdán, úgy néztek rám, mint a vizsgáztatók, némelyiken úgy látszott, mintha még a fejét is csóválta volna. Nem kiabálhatok itt előttük! -gondoltam. 

 Majd jött egy idős néni mosolyogva megállt mellettem, s jó erélyes, de kedves hangon megszólított:

– Juliskának hozott valamit kedves?

– Nem tudom, hogy Juliska – válaszoltam, Kovács Imrénének van egy ajánlott levele.

 S a néni már kiáltott is torkaszakadtából:

– Juliska! Gyere itt a pojstájs!

 S már jött is ki a házból a levél címzettje és én nagyon boldog voltam, hogy életem első ajánlott küldeményét személyesen kézbesíthetem.

 A következő háznál megnyomtam ugyan a csengőt, de már kiáltottam is:

– Vargáék!

 S elkezdett tetszeni a dolog.

 Amikor 16 évvel később leolvasó lettem, már egyáltalán nem okozott nehézséget bekiabálni a házakba. Igaz, közben megfordultam itt-ott, különböző munkahelyeken és munkakörökben, s az élet maga is megtanított, hogy ha azt akarom, hogy figyeljenek a szavaimra, akkor bizony ki kell nyitnom a számat és határozott, jól érthető hangon kell mondani, amit szeretnék.

 Ha Te alapvetően nagyhangú ember vagy, mert így születtél, mert ezzel áldott meg a Jó Isten, akkor ezt a tulajdonságodat leolvasóként fantasztikus módon fogod tudni használni. Ma már egyre több helyen nincsen csengő, ahol van, ott is nagy részük nem jó. Sokszor van úgy, hogy az emberek a kertben vannak, ami nem feltétlenül a kerítés és a ház között található, hanem a ház mögött, ahol nem fognak látni téged. Ha tehát jó hangosan tudsz beszélni és otthon, vagy a munkahelyeden  ezt már kicsit sokallják is, akkor, nosza, gyere leolvasónak, kiabálj be a házakba és élvezd a hangod által elért sikereket!

 Ha azonban Te hozzám hasonlóan alapvetően egy halk szavú, csendes emberke lennél, aki el sem tudja képzelni magáról, hogy az utcán hangoskodik, akkor gondolj arra, hogy ez nekem sikerült, neked ugyanígy sikerülhet. Ha megtanulsz kiabálni, hangosan beszélni, köszönni, nemcsak a munkádban leszel sikeres, de a hangodat sokkal többen meg fogják hallani, a véleményedet sokkal jobban fogod tudni érvényesíteni az életben.

 Van egy nagyon bölcs réges régi mondás:

“Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.”

 Ha Te magadban nagyon jó gondolatokat forgatsz, de azokat eldobod, mert úgy sem figyelne rá senki, akkor senki nem fog megkérni, hogy léci-léci-léci mondd el! Ha azt gondolod, nem hallják a hangod, nem értik a szavad, akkor az nem azért van, mert túl sokan vannak, túl nagy a hangzavar, vagy mert túl távol vagy a megszólítandóktól!

 NEM! Azért van, mert nem tanultad meg kinyitni a szád megfelelő módon. A megfelelő módot azonban kihangsúlyoznám. Ez egy külön blogbejegyzést érdemelne, de erre most nem térnék ki, mert itt kizárólag a leolvasásról van szó.

 Nem kell tehát ordítozni, nem kell butaságokat kiabálni, de tudj, merj hangosan megszólítani embereket! Ez az első lecke, amit ha nem is tanulsz meg, s nincs is meg benned alapból, akkor sohasem válhatsz jó leolvasóvá.

 Csak csengővel és telefonnal nem fogsz elérni maximális sikert, mindig lesz egy réteg, aki nem megy ki a csengőre, aki nem figyel a telefonra, vagy nincs is neki telefonja. Be kell tudnod kiabálni és ehhez a hangodat meg kell élesíteni, fel kell erősíteni.

 Hogyan tudod a hangodat fejleszteni? Nem, nem otthon a tükör előtt. Nem is kint, a pusztában, ahol azt hiszed, hogy senki se jár (ha ott elkezdesz kiabálni, biztos, hogy felbukkan valaki a semmiből kutyát sétáltatva és még a kutya is szánakozva, elfordított fejjel fog figyelni téged). 

 Ha még csak érdeklődő vagy, próbáld ki magad. Jelölj ki több házat valahol. Bárhol. Olyanokat, akiket nem ismersz. Pl. őstermelőkhöz, akik árulnak valamit, vagy mesterekhez, valami után érdeklődve. Ha már leolvasó vagy, akkor a kiadott cím előtt.  Ott, az utcán, a ház előtt kell kiabálnod. Élesben. Mindegy, hogy van csengő, ha gyenge hangod van és csendes emberke vagy, ne a csengőt nyomd, hanem kiabálj! Kiabálj többször is, hogy gyakorolj, mindaddig, amíg ki nem jönnek.

 Nem baj, ha utána kioktatnak, hogy van csengő, miért nem azt nyomod. Te csak gyakorold a leckét mindaddig, amíg a hangodat meghallják.

 Kívánom, hogy legyen sikeres a hangod, s a beszédednek, a szavaidnak legyen valódi ereje, s tapasztald meg Te is, milyen az, amikor odafigyelnek rád, amikor odafigyelnek a szavaidra, amikor kikérik a véleményed, amikor mosolyogva várnak és sorra azt hallod az emberektől: olyan régen láttuk már, úgy örülünk, hogy itt van!

Mónus Tamás, 2018. Július 01.

Vissza a topikba