Ha a méhek beszélni tudnának…

 Novemberben már csak halott darazsakkal szoktam találkozni. Mint egy pusztító háború elesett katonái, úgy szoktak heverni előttem. Ma azonban különös látvány tárult elém: egy gázmérő szekrényt kinyitva egy darázs szédelgett benne, ami idegesen zümmögött előttem.

 Soha életemben nem csípett meg még darázs. Pedig rengeteggel volt már dolgom. Egészen kisgyerekként sok fészket megsemmisítettem. Leolvasóként pedig rendszeresen hadban állunk, hiszen a kerti gázmérő szekrények kedvelt búvóhelyeik, ahol sokszor magát a mérőt, sőt, volt már, hogy annak számlálóját tekintették a fészekrakás legideálisabb helyének.

 Nagyon sokszor felmerült bennem a kérdés: miért nem csípett meg soha egy sem közülük?

– Nem allergiás rá? – kérdezte egyszer valaki, ahol egy méretes fészket kellett eltávolítanom, hogy hozzáférjek a gázmérőhöz.

– Nem tudom. – válaszoltam – Hiszen még nem volt rá eset, hogy megtudjam.

– Előző életében biztosan darázs királynő volt, és ezt tudják, érzik! – mondta egyszer egy középkorú férfi nagy-nagy komolysággal, amin én csak mosolyogtam, ő azonban komoly arccal folytatta erre vonatkozó érveit.

  Mindenesetre nem lettem barátja, nem lettem védelmezője ennek a kártevő, emberek életét megkeserítő lénynek. Nem lettem pártfogója akkor sem, ha engem soha, egyszer sem bántottak. Mert tudom, látom azt, hogy mennyi keserűséget, mennyi rombolást okoznak:

  • a nyári, szabadban eltöltött étkezések, partik során
  • a Duna parti séták során
  • vagy akár a termesztett zöldség-gyümölcseink óvva féltett terméseinek szétrágása, elrohasztása során.

 Egy kedves, idős elkeseredett bácsi mesélte még a nyáron: sok évtizednyi kemény munka, szőlőültetvény kiépítés után most úgy döntött: abbahagyja a szőlőtermesztést: megették a termést a darazsak, s már nem képes tovább védekezni ellenük. Az almát és mindent kikezdenek, ő ezt már nem bírja tovább. Elmondta, hogy senki nem védekezik a környezetében, a szomszéd padlásokon hagyják nyugodtan élni őket, mondván, nem tudják kiirtani, mert újra és újra befészkelnek.

 Már akkor mélyen elgondolkodtam, milyen társadalmi összefüggéseket lehet találni ebben a jelenségben?

 S ahogy napokig továbbra sem félve tőlük küzdöttem a magam módján ellenük, hirtelen megkaptam az Élettől a választ.

  • Méltánytalan megkülönböztetés éri a darazsakat
  • A darazsaknak rossz a pr-je, pedig olyan hasznosak, mint a méhek
  • Tudta, hogy a darazsak is hasznosak?

 Jelentek meg sorra a szenzációéhes online média cikkei a BBC hírportál beszámolójáról tájékoztatva. A többsége az újságíróknak egy az egyben átvette azt az írást, amit nyugati „kollégáik” megírtak, csupán magyar nyelven tették közzé.

 Ennél kicsit többet tett az az újságíró, aki jobban utánajárt a témának és megírta, hogy 110.000 féle darázs van a világon és bizonyos fajok ha nem volnának, akkor a terményeket megtámadó rovarok elszaporodnának. Sőt, egyenesen azt állítja, ha ez megtörténne, akkor összedőlne a világ, annyira fontos láncszem a darázs.

 Az is kiderül egy másik írásban, hogy amerikai tudósok a márványpoloskák ellen annak természetes ellenségét, a szamurájdarázst terjesztenék el, így szabadítva meg az embereket a poloskáktól.

 Félek, az eredmény az lenne, hogy a poloskák mellé egy újabb, addig nem ismert és senki által nem kívánt undorító rovart kapnánk.

 

 Maga a probléma pedig nem oldódna meg, hiszen ennek a darázsnak a fennmaradásához szükséges maga a poloska is. Így lehet, hogy harcolna ellene, de ahhoz, hogy ő fennmaradjon, magának a poloskának is tovább kell szaporodnia. Megint csak a józan ész, az egyszerű gondolkodás hiánya látszik. Újabb és újabb problémákat gyártanak, ahelyett, hogy józanul, egyszerűen végiggondolnák a folyamatokat, mint régen, amikor még józan paraszti ésszel adtak választ a problémákra.

  • Amikor még a gyilkosokat halálra ítélték.
  • Amikor még a cserebogár pajort irthatták megfelelő, hatékony irtóanyaggal.
  • amikor még a férfiak nem akartak nők lenni és a nők nem akartak férfiak lenni (semleges nemre, és további lehetőségekre pedig végképp nem vágyott senki és nem történhetett volna meg, hogy semleges nemre anyakönyvezzenek valakit, csak mert ezt kéri)
  • amikor még a gyerekek mesefilmjeiben nem az öldöklés, a másik ember leigázása, élettől való megfosztása volt a legfőbb mondanivaló.

 Úgy gondolom, nem a darazsak a jók, hanem vannak jó, hasznos fajtájuk. Ezt kellett volna megírni az újságíróknak. Mert ettől a ténytől még, amit mi ismerünk, ami a mi otthonainkban, kertjeinkben van, az káros. 

 A brit  rovartani szaklapban megjelent írás szerzői szerint a darazsakat ért megkülönböztetés “méltánytalan”, ezért kampányra lenne szükség, hogy a “darazsakról alkotott negatív képen” változtassanak. Szerintük ugyanis a darazsak védelmében ugyanolyan intézkedéseket kell tenni, mint a méhekért. Hogy miért? Mert szerintük ugyanolyan hasznosak, mint a méhek, csak a darazsakat utálják, a méheket pedig szeretik az emberek.

 S azt gondolják, hogy ezt kampánnyal meg lehet változtatni. S a média azonnal engedelmeskedett is, sorba álltak és egységesen kezdték fújni az emberek számára érthetetlent: a darazsak márpedig jók!

 Elgondolkodtam… Már megint egy újabb ostoba elmélet, ami ekkora teret kap a sajtóban. Biztos vagyok benne, hogy lesz néhány ember, aki ezáltal válik védelmezőjévé e roppant sok kárt okozó lénynek. De nyilván olyanok, akiknek semmi köze nincs a vidéki élethez, a kertműveléshez. Fővárosokban élő, darazsat csak elvétve látó, pusztító munkájukról pedig mit sem sejtő emberek.

 Megint lesz majd egy kevéske emberből álló csoport, akiknek hangja messze túlmutat majd nagyságukon, akiket a többségnek végre meg kell érteni, és el kell fogadnia, hogy ők, a kevesek tudják az igazat, s mi gondoljuk rosszul. Megint egy újabb bűntudatkeltés, hogy micsoda gonosz gondolkodású emberek vagyunk mi, a társadalom többsége.

 Elgondolkodtam… Vajon mi lesz a következő üzenet, ha ez nem lesz elég?

  • Szeressük hát a darazsakat!
  • Tiltsuk be a darázsirtót is!
  • S ha ez nem elég: bélyegezzük meg azokat, akik ellent mondanak: mert aki mást mond, az nem haladáspárti, az nem modern, az a múltban él.

 Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy a hasznos rovarok ellensége vagyok, szeretném elmondani, mi lenne véleményem szerint a helyes: védjék azt a fajtáját a darazsaknak, amelyik jó, de ne általánosságban a darazsakat.

 Ne mondják azt, hogy a darazsak ugyanolyan hasznosak, mint a méhek!

 Mondják az igazságot: Vannak olyan darazsak, amik hasznosak, de nem azok, amik közöttünk élnek. Mert ha ezeknek is van némi haszna, akkor is több a kár, a bosszantó, amit okoznak.

De mit is állítottak ezek a cikkek?

 46 országban végeztek kutatást a darazsakkal kapcsolatban. Már ez elképesztő, hogy ilyen kutatásra költenek irdatlan pénzeket. A kutatást vezető “tudós” elmondta, hogy arra kérték a megkérdezett embereket, keressenek szavakat, amelyek a méhekkel és a darazsakkal kapcsolatosak (Micsoda komoly kutatói munka! …)

 A leggyakoribb szavak mind a 46 országban azonosak voltak.

A méhekről a méz, a virágok és a beporzás jutott az emberek eszébe.

A darazsakról azonban a szúrás, a bosszantó és a veszélyes szavak jutott a többség eszébe.

 És itt jön a lényeg…

Hogyan változtassuk meg egy társadalom gondolkodását?

 A “tudós” szerint csupán azért gondolkodik mindenki így, mert a darazsaknak rossz a PR-je. Ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy a darazsak éppúgy beporozzák a virágokat és elpusztítják a kártékony rovarokat. Az a probléma, hogy a darazsaknak “rossz a sajtója”, a közvélemény nyűgként tekint rájuk, pedig fontos ökológiai szerepet játszanak.

“Bár azt gondolnánk, a sörünket vagy a lekváros kenyerünket akarják, sokkal inkább kisebb rovarok után kutatnak, hogy elvigyék a fészkükbe és etessék vele az utódaikat” – mondta Sumner.

 Vagyis nem az a lényeg, mint sok más területen is az életben, hogy a hétköznapi életünkben mi mit tapasztalunk, hanem az, hogy ők, a valóságtól távoli irodákban elmélkedő értelmiségi elit mit mondanak.

 Azt nem értem, hogy a sörben és a lekváros kenyérben miért nem látszanak azok a kisebb rovarok, amiket a darázs oly nagyon keres? És miért nem máshol keresi? Na és ha megtalálta, mint ahogy állítja a “tudós”, akkor miért mászkál még sok ideig az élelmen, ha nem vesszük észre, miért nem viszi sietve azt a bogarat a kicsinyének?

  Talán azért, mert hazugság a tanulmány, s nem bogarat gyűjt, hanem igenis a sört és igenis a lekváros kenyeret akarja. Amiért mi keményen megdolgoztunk. Ő egészen egyszerűen el akarja venni.

 

 Azt sem értem, hogy a méhek miért nem csinálnak ilyet?

 S azt sem értem, hogy ha egy tolvaj nem azért megy a boltba, hogy nagy értékeket vigyen el, hogy magának lopjon, hanem azért, hogy az utódainak vigyen valami apróságot -amit csak puszta véletlen, hogy mindig a nagy értékek között keres – akkor az valóban felmentést ad a tettére? S valóban védeni kell, mert amúgy tesz hasznosat is?

Miféle gondolkodás, miféle torz irány ez már megint?

 Én úgy gondolom, hogy az a darázs, ami hasznot és kárt is okoz, egész egyszerűen nem való a társadalomba. Miképp a bűnözők sem. Ha hasznosak is tudnak lenni, akkor el kell őket zárni és ott lehet hasznosítani őket. De ne az emberek értékének kifosztása, szurkálása, csípése, s a gyümölcsök tönkretétele mellett tegyék azt a nagy hasznot, ami mellett annyira kampányol a média szerte a világban.

 Ha van egy rablógyilkos, aki fosztogatja az embereket, némelyeket, aki ellenáll, bántalmaz, esetleg meg is öl, vajon védeni kell, ha mellesleg kiválóan ért valamihez? Ugye nem ez lesz a következő kutatásuk eredménye?

 Ha pedig van olyan darázs, ami csak hasznos, akkor azt ne darázsnak nevezzük,  hanem nevezzük a nevén, hogy pl. szamurájdarázs. De ne keltsük azt a látszatot, mint ha a minket körülvevő, szúrós, károkat okozó darazsak lennének azok a nagyon hasznos darazsak, amiket mi, emberek előítélettel utálunk, nem ismerve el hasznukat.

 46 ország lakossága nem gondolkodhat egységesen tévesen. Sumnernek inkább mélyen magába kellett volna szállni és elgondolkodni, hogy talán ő gondolkodik rosszul. Rengeteg pénzt elkölt egy nevetséges kutatásra, majd siet a sajtó segítségét kérni, hogy megint felelősségre vonjanak minket, normálisan gondolkodó többséget. S a sajtó engedelmesen segíti is ebben szerte a világon.

 Persze a komoly kutató munka ezzel nem zárul le. Azt is kiderítette ugyanis Sumner, hogy eddig alig folyt kutatás a darazsak kedvező környezeti hatásairól: a tanulmányoknak csak 2,4 százaléka vizsgálta a darazsakat, 97,6 százaléka a méheket. Ez pedig szerinte megengedhetetlen, mert így nem lehet kidolgozni a védelmezési tervet. Céljuk ugyanis, hogy ugyanolyan védettek legyenek a darazsak, mint a méhek.

 Bevallom, ennél a pontnál szakadt el az a bizonyos cérna nálam, amit magyar újságírók, magyar médiaszerkesztők vélemény nélkül leközölnek, mint nyilvánvaló igazságot.

 Amíg ugyanis mi, hétköznapi emberek küzdünk a darazsak ellen, addig egy “tudós” réteg, s vele az értelmiségi újságírók nagy része védeni akarja a darazsakat.

 Az egyik újságíró egyenesen fullánkos rasszizmust emleget, azaz fajgyűlöletté egyszerűsíti le az érzést. Ami embereknél jól bevált, az beválhat az állatoknál is.

Megbélyegzik azokat, akik másként -teszem hozzá: józanul (!!!) – gondolkodnak: rasszistának, fajgyűlölőnek bélyegzik őket, pedig nem a fajt utáljuk a darázsban, hanem annak gonosz természetét, amiről már a Bibliában is, mint gonosz, pusztító lényről olvashatunk: „Sőt még a darázsokat is rájok bocsátja az Úr, a te Istened mind addig, míglen elvesznek mind!”.

 Ha 46 ország népének egységes gondolkodását semmibe is veszi Sumner és csapata, legalább a legősibb igazságot, a Biblia szavát tartaná szentnek és nem állítana mást annak igazságától. 

 A darazsak védelmére kelő magyar újságíró pedig egyenesen azt írja, hogy a Maja a méhecske (1975-ben készült ) mese  már gyerekkorban a méhek pártjára állítja a gyerekeket, aki a darazsakat banditáknak tartja. 

 Ijesztően hasonlít ez az eszmefuttatás a bűncselekményeket elkövetők megítélésére. Az átlagember, az áldozatok hozzátartozói gyűlölik és megtorolnák a bűnt elkövetőket, a gyilkosokat, míg a bűnözőktől elzárt burokban védett európai törvényalkotók a halálbüntetést betiltják, még a tömeggyilkos terroristákat sem engedik kivégezni, sőt, ha megsérült, kórházba viszik ellátni, a büntetéseket mérséklik, a börtönök komfortérzetének javítására felszólítják a tagállamokat.

 A problémákat régen még megszüntették, egycsapásra megoldották, hiszen ez lenne az Élet értelme: egy örökös harc a rossz, az ártó, a gonosz ellen. A betegségek ellen, a támadó szúnyogok ellen, a darazsak ellen és egyéb támadó, bennünket eltiporni, megsemmisíteni, leigázni akaró erők ellen. Ma a problémákat azonban bizonyos hangos és médiában nagy teret kapó eszmék szerint be kell fogadnunk, együtt kell velük élnünk, sőt, szeretnünk és védenünk is kell őket. Aki pedig küzd ellenük, azt megbélyegzik, azt haladás ellenesnek nevezik.

 Ártatlan, megmosolyogtató kutatás ez, vagy egy olyan ostoba, emberellenes folyamat része, ami tombol a világban? Félek, ez utóbbi. S azzal, hogy a média ennek ad teret, s nem a józan ész hangjaként szólal meg a témában, azzal az a veszély fenyegeti a világot, a társadalmakat, hogy lassan minden, ami káros, ami szemét, azt védeni, s minden, mi hasznos és érték, azt elnyomni fogják.

 Ha méh lennék és azt látnám, hogy a darazsakat ilyen hevesen kezdik védeni, elkeserednék. De nem vagyok méh. Ember vagyok. S mint jó, s igaz célokért küzdő ember, elkeseredett is vagyok egyben.

 Vártam, évek óta vártam, hogy felismerik végre a világban a tendencia torz embertelenségét. Hogy végre megállnak, hogy végre átértékelik ezt a téves, rosszakat, haszontalanokat védő, segítő gondolkozást és végre a becsületes, keményen küzdő, dolgozó és törvénytisztelő embereknek fognak kedvezni. Hiszen megérdemelnénk már.

 Vártam, sokáig erre vártam. De már nem teszem…

 Már látom, hogy az őrület még nem tombolta ki teljesen magát. Még tartogat olyan kellemetlen meglepetéseket, amik tovább akarják gerjeszteni a bűntudatot az emberiségben, amiért nem tiszteli, nem védi, nem becsüli azt, ami szemét, ami káros, ami pusztító.

 S ha ez a gondolkodás, ha ez az eszme utat tör a fejekben, többé nem akar majd senki jó, s igaz lenni, nem akar majd senki tisztességes lenni, nem akar majd senki becsületes lenni. Mert ő is védett, védelmezett szeretne lenni. Azt pedig nem a szorgalmasan dolgozók körében, hanem a gátlástalan rombolást végző darázsfészkekben, a károkozók körében találja majd meg.

 Ha a méhek beszélni tudnának, tiltakoznának a tanulmány ellen. Tiltakoznának maga a gondolat ellen is. Elmondanák, hogy nem tartoznak egy kategóriába a darazsakkal.

 De a méhek nem tudnak beszélni… Szólok hát én helyettük. S azon emberek helyett is, akik úgy gondolják, hogy nem az ő érdekeiket, hanem a kárt okozók érdekeit védik bizonyos, egyre nagyobb hangot kapó erők szerte a világban…

 Szólok helyettük is, hogy ebből a tévútból elég volt! Védettséget nem a bűnt elkövetőknek, hanem a törvénytisztelő többségnek kérünk. Védelmet a méheknek akarunk és nem az ételeinkben, italainkban, gyümölcsöseinkben turkáló, a munkánkat semmibe vevő, elért eredményeinket elpusztító, azokat leromboló darazsaknak.

 

Mónus Tamás, 2018. November 04.

Vissza a topikba