Hallottalak sírni Téged!

 Ahogy múlnak az évek, egyre közelebb kerülök az emberek sóhajához. Egyre közelebbről érzem fájdalmukat, gondjaikat.

 Ahogy lehetőségem adódik betekinteni a luxusvillákba éppúgy, mint a mélynyomorban élők szükséghelyiségeibe, egyre inkább megértem, az emberek bánata nem az anyagiakban keresendő. A szegény ember úgy hiszi, a gazdagnak jó, de nem ismeri annak életét. Mit ér a vagyon, ha elveszíti a számára legértékesebbet valaki? Mit ér a gazdagság, ha nincs egészség?

 Ma hallottam a süvítő szélben a jajszót. Hallottam a jelen és a múlt népeinek kiáltását.  S a népeken túl az egész élővilág jajveszékelését valami ijesztő és félelmetes jövőtől rettegve.

 Ma hallottam a szegények hangját. Hallottam, amint bánkódnak, amiért nincs nekik.

 Ma hallottam a gazdagok sírását. Hallottam, s megértettem, a pénz nem segít.

 Ma hallottam a süvítő szélben a fák sírását. Hallottam, amint lengették lombjaikat, hogy az embert okolják mindenért. Gazdagot és szegényt, amiért őket kivágják és elégetik.              

  Ma hallottam a cicák nyávogását. Hallottam, hogy bár mindenük megvan és rajonganak értük, nekik mégsem jó, nekik mégis fáj…

 Ma hallottam a kutyák szomorúságát. Hallottam, hogy bár gazdájukat imádják, mégis, olyan elérhetetlen, olyan távoli számukra az ember, oly keveset kapnak belőle.

 Ma hallottam a birka sóhaját. Hallottam, amiért magányos egy kertben, társtalan.

 Ma hallottam a gyík bánatát. Hallottam, amint azon kesereg, amiért ily átkozott életet, mindenkinél nagyobb nyomort kapott.

 Ma, hallottalak sírni Téged! Te csodálatos, örök Természet, Te cudar világ! Megértettem, hogy ezen a sárgolyón, ami a Föld, pusztán átmeneti kis lények vagyunk, és mindig, mindenért jajgatunk…

Hallottalak sírni Téged…  szól lelkemben egy régi-régi dal…

Hallottalak sírni…  A könnyeid esőcseppek…

Mónus Tamás, 2016. Szeptember 28.

Vissza a topikba