Szúnyog tanár bácsi

 Munkám során rengeteg emberrel, s általuk, elmesélésük alapján rengeteg betegséggel találkozom. Olyanokkal is, amikről előtte soha, sehol nem is hallottam. Szomorú és kegyetlennek tűnő történetek, amik mindig csak a sajnálatot, az együttérzést váltották ki belőlem…

 Mivel a gondolkodásom alapvetően az, hogy az életben megtaláljam mindennek az értelmét józan paraszti ésszel, nem bonyolult folyamatokkal, így elkezdtem magamban elemezni ezt a témát is.

 Mi szükség van a betegségekre? Kerestem, kutattam magamban a válaszokat. Az nem lehet, hogy büntetés a sorstól, hiszen sok esetben jó emberek, ill. kisgyerekek, 2-3 évesen is áldozatukká válnak. Akkor mi? Miért lehet? Nem értettem sehogyan sem…

 Ebben a pillanatban, amikor majdnem feladtam már a válaszkeresést, rám szállt egy ideges, hangosan zümmögő szúnyog.

 Először rám ragadt lábaival együtt az idegessége is.

 Dühös voltam és azonnal üldözni kezdtem a szúnyogot. Nem volt azonban ő sem mai darab, szinte tudta, hova ütök először, hova csapok és mivel. Játszani kezdett velem…

 Amíg szaladtam utána a szobában, becsukva annak ajtaját, hogy ne repülhessen tovább a lakás többi részébe, a szúnyog vidáman repdesett jobbra, balra, le és fel. Szinte irigyeltem sebességét és irányváltoztató képességét. Amikor feladtam és leültem, mert sikerült kifárasztania, a szúnyog talán sajnálatból, talán mert ő is elfáradt már, leszállt. Nem akárhova azonban. Jó közel hozzám. És olyan helyre, ami nagyon könnyű célpontnak tűnt.

 Megfogtam ezért szépen, óvatosan egy füzetet. A szúnyog csendben, mozdulatlanul figyelt. Szép lassan felemeltem, és ahogy hirtelen felé csaptam, már el is repült. Szinte a legutolsó pillanatban. Micsoda reflex- szögeztem le magamban, elismerve gyorsaságát.

 Az üldözés, a háború újra elkezdődött. Szaladtam, kergettem, s közben szinte hallottam, amint kacag rajtam.

– Ebben a háborúban csak te veszíthetsz pajtás! – kiáltottam neki, csatát nyerhetsz, de háborút nem! Ha nem tudlak elkapni, hozom a rovarirtót és  véged lesz!

 A szúnyog azonban nem ijedt meg, tovább szállt nevetve, szinte élvezve a játékot.

 Mert az volt neki. Játék. Okító, tanító, nevelő játék. Ő nagyon is tisztában volt vele, hogy az életének ezzel a játékkal vége van. Nagyon is jól tudta, hogy semmi esélye. Mégis, bevetett olyan trükköket, amik ugyan az ő életét veszélyesen kockáztatták, de valamiért mégis ezt az utat választotta.

 Kifulladtam újra… Leültem… Már nem is emlékeztem, miről gondolkodtam eredetileg. Tudtam, van egy sokkal fontosabb feladat. Ami leköt. Ami elvonja a figyelmem egy fontos témáról. Tudtam a megoldást is. Az egyszerű, könnyű megoldást, ami a rovarirtó bevetése.

 De nem akartam kimenni érte. Azt gondoltam, ez egy kicsi probléma.

 És tovább játszott velem… Már nem is figyeltem rá. A gondolataim már régen nem a betegségeken, de nem is a szúnyogon jártak, hanem magamon. Sajnáltam magam, hogy mennyire kifárasztott egy semmirekellő kártevő. Aki semmi hasznosat nem tesz, nem tett az életében…

 A szúnyog ekkor észrevette, hogy figyelmem már nem rajta van, s bátran, újra rám szállt.

 Ekkor eszembe jutott, milyen jó leolvasó válna belőle. Ez aztán nem adja fel-gondoltam. Már igazából nem voltam dühös, próbáltam megérteni őt. Nem csaptam le, csak elhessegettem.

 Már majdnem megsajnáltam őt és gondoltam, kinyitom az ablakot és egyszerűen kiengedem. Hiszen legyőzött, hiszen nem tudtam lecsapni, hiszen nem ér annyit a Chemotox, hogy rá pazaroljam. Egyetlen szúnyogra.

 Már indultam is, hogy nyissam az ablakot, amikor a szúnyog megelőzött és rászállt az ablakra. Szinte megadta magát, pedig nem kellett volna megtennie. Szinte feláldozta az életét, szinte megmutatta az utat saját maga elpusztításához. Azt, amit én, a magamat értelmes, gondolkodó embernek tartó nem találtam meg.

 Ekkor a függönyt ráirányítottam a kezemmel és azt mondtam:

– Most meg vagy!

 A szúnyog nem zümmögött, nem volt ideges. Csak nézett. Ilyen közelről még sohasem láttam a fajtáját. Láttam a szemeit… És mélyen belemerültem. És mélyen magamba szálltam, s elgondolkodtam…

 Mivel alapvetően úgy élek, úgy gondolkodom, hogy az élet minden eseménnyel, minden történéssel üzenni akar, így próbáltam ebben a szúnyogban is megtalálni az üzenetet.

  • Miért szállt rám olyan ingerülten, olyan idegesen, ha most, amikor már ő is tudja, hogy vége mindennek, oly nyugodtan áll?
  • Miért pont akkor szállt rám, amikor én fontos kérdésekre kerestem a választ, miért nem akkor, amikor ráértem?

 És ekkor megértettem a választ… Ekkor átjárt az üzenet… A szúnyog nem egy kártevőként jelent meg. Nem is jelenhetett meg akként, hiszen a lakás mindenütt le van védve szúnyoghálóval és soha nem szokott bejönni egyetlen egy sem.

 Mit keresett akkor ő itt? Hogyan jött be? És miért pont most?

 Azért, mert az Élet küldte őt. Mert ő volt a válasz a kérdéseimre. Ő volt az üzenet maga. Ő volt az… A nevelő, a tanító mester. A szúnyog tanár bácsi.

Aki megértettette velem, hogy a betegség nem egyéb:

  • mint egy szúnyog
  • mint egy darázs
  • mint egy kutyaharapás
  • mint egy földrengés
  • mint egy villámcsapás
  • mint egy megbotlás
  • mint egy veszekedős embertárs
  • mint egy rossz osztályzat az iskolában
  • mint egy lefokozás a munkahelyen
  • mint egy őrült autós, aki neked megy, amikor szabályosan közlekedsz
  • mint egy suhanc, aki fenyegetve követeli a pénztárcádat az utcán
  • mint egy csaló, aki hamis terméket ad el neked
  • mint egy gyom a szép kertedben
  • mint egy egér a spájzodban
  • mint egy moly a liszteden
  • mint a zsizsik a kukoricában
  • mint egy áramszünet a kedvenc műsorod nézése közben
  • mint egy defekt az országúton
  • mint egy rozsda a festett kerítésen
  • mint egy törés az ablakodon

 A betegség az Élet temérdek problémáinak az egyike. Az egyik legkegyetlenebb változata. Az egyik olyan, ami nemcsak rossz érzést, nemcsak esztétikai problémát, nemcsak anyagi kárt, hanem fájdalmat, szenvedést is okoz.

 A betegség olyan probléma, mint az összes többi, ami születésünk óta jelen van az életünkben. Amik folyamatosan támadnak, próbára tesznek bennünket. Amiknek célja nem az, amit mi elsőre gondolunk mindig, hogy az élet milyen kegyetlen hozzánk. Nem! A céljuk az, hogy megtanuljunk gondolkozni. Megtanuljunk ne úgy nézni a problémákra, mint amik tönkre akarnak tenni minket, hanem úgy, mint amiket meg kell oldanunk.

 Nem idegesen, nem kétségbeesve. Nem elveszítve a higgadtságunkat, csak a problémára koncentrálva, s minden más fontosról elfeledkezve. Nem dühösen a nyomába eredve, hanem szépen, higgadtan megkeresni a probléma forrását és egy egyszerű mozdulattal megszüntetni azt.

 Ha pedig ez nem megy, ha ennek ellenére legyőz minket a probléma, akkor megpróbálni megkeresni ennek is az értelmét, üzenetét. Mert üzenete mindig, mindennel van az életnek, csak sajnos, sokszor mi nem azt látjuk meg, hanem a saját sérelmeinket.

 Amíg gondolataim összeálltak, amíg megértettem ezt a fontos üzenetet, a szúnyog nem próbált meg menekülni, nem is zavart meg zümmögésével. Tudta, amit akart, mindent elmondott és ezzel az életének vége is, nincsen több dolga. Tudta, elvégezte a feladatát, s felkészült a halálra.

 S én megértettem, hogy az életben mindennek, minden élőlénynek van feladata, célja. Akkor is, ha mi kártevőnek mondjuk.

– Szúnyog tanár bácsi, köszönöm. – mondtam neki, majd kinyitottam az ablakot, s ő elrepült.

 Tudtam, az életének valóban ennyi volt az értelme, tudtam, most már felkészült a halálra, már nem volt hiábavaló a léte. Mégis, úgy éreztem, nem lehetek én a gyilkosa.

 Hogy ezután nem fogok harcolni a kártevőkkel, gyomokkal, betegségekkel? Dehogynem. Hiszen éppen erre tanított meg Szúnyog tanár bácsi. Őt mégis kivételnek tartottam, mivel ő volt a mesterem ebben a leckében.

 Megtanított arra, hogy az ellenségekre nem gyűlölettel és nem heves indulattal kell tekinteni. Megtanított, hogy az őrült hajsza eredménye a kifulladás, vagy még nagyobb baj, súlyos baleset is lehet.

 Megtanított, hogy a problémák, főként a betegségek megjelenésekor nem kétségbeesve kell a tüneteket kezelni, ahogyan tesszük sokszor egy fájdalomcsillapítóval, hanem meg kell keresni a betegség forrását és azt próbálni megszüntetni. Akkor is, ha a fájdalom oly elviselhetetlen, akkor is, ha a forrásról nem akarunk tudomást venni, mert kizárólag a fájdalom, a szenvedés megszüntetése a célunk.

 Csupán a betegségek létét akartam megérteni, de Szúnyog Tanár Bácsinak hála, sokkal több mindent megértettem a világról.

 Ha problémamentes, nyugodt, csupa széppel teli életünk volna, vajon mit tanulnánk, mit értenénk meg az életünk során? A problémák megoldása, ill. annak keresése olyan játék, ami életünk végéig elkísér. Csak rajtunk múlik, hogy ezeket az életünket megkeserítő gondoknak nevezzük, vagy olyan céllal rendelt eseményeknek, amik a gondolkodó képességünket, a problémamegoldó képességünket fejlesztik.

 A rengeteg betegség megismerése, nem egészségügyi dolgozóként arra ösztönöz, hogy ne csupán a betegségeket tekintsem megoldandó problémának. Ha nincs betegség az életünkben, az nem azt jelenti, hogy nem kell harcolni ellene. Éppen ellenkezőleg! Ilyen állapotban kell megerősítenünk a testünk védelmét. Miképp a szúnyogok ellen a szúnyoghálót, a betegségek ellen is fel kell szerelnünk a védelmi eszközöket. Nem csak akkor, amikor már bekövetkezik a baj. Sokkal, de sokkal előbb…

  Hogy mik ezek, azokra szeretnék válaszokat keresni ebben a rovatban.

 S ha mindezek ellenére mégis bejön a betegség, miképp a szúnyogháló ellenére betérő szúnyog, akkor nem tenni fel a kérdéseket: de hát miért, amikor mindent megtettem, hanem keresni a megoldást és legfőképpen azt a titkot, azt a megfejtendő üzenetet, amit az Élet helyezett el benne.

 Köszönöm neked, Szúnyog Tanár Bácsi, hogy mindezt megérthettem oktató játékod által!

 

Mónus Tamás, 2018. Szeptember 06.

 

Vissza a topikba