Az emberek lelkesen nézték a telefonjukat a 6-os villamoson. Én szokás szerint az ablakon kifelé bámulva lestem, mit üzen ma az élet nekem az utcai jelenetekből. Ám az utca helyett a villamoson, a szemem előtt jött az üzenet.
A Blahán öt melósruhába öltözött férfi készült leszállni. Egyikük hirtelen hangosan énekelni kezdett:
„Van egy ország, ahol álmomban jártam: Magyarország…”
Néhány ember felnézett, a többiek figyelmét azonban ez sem tudta elvonni a telefontól. A társai csak kuncogtak, de az ötödik férfi láthatólag nagyon elmélyülten, tiszta szívből énekelt. Próbáltam megfejteni, hogy gúnyolódik, vagy komolyan gondolja, de a társai nevetgélése miatt nem sikerült eldöntenem.
Mint ahogy azt sem, mi játszódott le ekkor a többi utasban.
Bennem mindenesetre mély nyomot hagyott a jelenet. Arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy erre a földre, s ilyen csodálatos emberek közé születtem, akik talán nem is sejtik, hogy tetteikkel rengeteget tanítanak nekem az életről.
A dallam azóta is itt cseng a fülemben, és én szüntelenül éneklem:
„Hiszek az álmomban egy életen át…”
Hozzászólásodat a facebookon várom:
Mónus Tamás, 2026.09.01.
