A bácsika egy másik kisöreggel sakkozott a medencében. Lépett egyet.
– Na, ezen gondolkodj, druszám!
Azzal már fordult is vissza kis közönségéhez, időt hagyva ellenfelének a töprengésre. Mesélte a korábban félbehagyott sztoriját, de a mesélés közben sem tétlenkedett. Egy labda repült felé, amit ő boldogan elkapott.
– Jól van, Bécike, figyelj!
Visszadobta, s közben folytatta a történetet, amin a kis társaság hangosan nevetett.
– Te meg ne nevess! – fordult az egyik hölgy felé. – Tudod jól, hogy még mindig te vagy itt a legszebb nő!
Az asszony legyintett.
– Menj már, te vén bolond!
A bácsika megpuszilta.
– Papa!
– Megy már, Bécike! – S repült a labda.
Úgy tűnt, mindenki kap belőle egy darabot. Aztán megszólalt a sakkpartner.
– Sakk!
A bácsika kezében megállt a labda, s a kisfiú felé fordult:
– Most ne, Bécike! Most ne!
A mosolya eltűnt, s közelebb hajolt.
A kis közönsége dermedt csendben figyelt, mi történhetett.
A bácsika hosszasan tanulmányozta a bábukat, aztán meglátott valamit és lépett. Arcán újra felragyogott a mosoly.
– Na, druszám! Ebből gyere ki! – vigyorgott ellenfelére.
És már fordult is vissza. Jött a következő történet, s minden visszazökkent a maga rendjébe.
Így ment ez még jó ideig. Egészen addig, amíg megszólalt az az ember, akire addig szinte senki sem figyelt. A sakkpartner. Akinek nem volt közönsége, s aki nem mesélt történeteket, és nem is labdázott senkivel. Nem ült mellette asszony, akinek bókolhatott volna. Egész idő alatt csendben ült, gondolkodott és lépett.
Most azonban felegyenesedett. Végignézett a táblán. Aztán olyan hangon szólalt meg, hogy szinte beleremegett az egész medence:
– Sakk-matt, druszám!
A labda éppen akkor érkezett, s a bácsika elkapta. De vissza már nem dobta. A története félbeszakadt, a mosolya eltűnt, ezúttal Bécikéhez sem szólt. A labdával a kezében hajolt a bábuk fölé. Nézte a táblát jobbról, aztán balról. Megvakarta a fejét. Nem volt menekülés.
A sakkpartner elégedetten mosolygott. A bácsika felegyenesedett. Izzó tekintettel nézett rá.
– Te gané csaló!
A medencében néma csend lett.
– Átrendezed a bábukat, amíg én nem figyelek?!
A sakkpartner néhány pillanatig komolyan nézett rá, aztán elnevette magát. Majd a bácsika is. Végül már mindenki nevetett.
– Na, rakd fel! – legyintett a bácsika. – Még egyet!
A sakkpartner rendezni kezdte a bábukat.
– Papa!
A bácsika lenézett a kezében maradt labdára. Mintha csak most jutna eszébe, honnan került oda.
– Bécike! – kiáltotta vidáman, és már dobta is felé a labdát.
Kezdődött az új parti, s vele egy új történet.
Talán ennyi volt a bácsika titka. Ha veszített, önfeledten játszott tovább. Mint a gyerekek. Talán mert tudta, hogy a játék sosem a vereséggel ér véget, hanem akkor, amikor már nem játszunk, vagy nem játszhatunk tovább.
