– énekli híres dalában Cipő –
CIPŐ, alias Bódi László a Republic együttes frontembere 7 éve választotta otthonául Szigetcsépet. “A 67-es út”, a “Szállj el kismadár”, a “Ha itt lennél velem” és még sok más sláger szerzője és előadója hangulatos otthonában fogad, hogy felidézzük a múltat, főleg az elmúlt 15 évet, ami az együttes töretlen sikere volt, s amely másfél évtized egyúttal az országot átvezette a Kádár rendszerből az EU-ba. Cipő Úr őszintén beszél, válaszai nem vezetnek ismeretlen dimenziókba, egyszerűen, érthetően, egyértelműen felel minden kérdésemre. Sikere – mint kiderül – nem a Republic befutásával kezdődött…
Szüleim, testvérem számára nem volt meglepő az országos siker, hiszen mi már Kisvárdán 14 éves koromtól rendszeresen koncerteztünk. Volt egy zenekarom Cipőfűző volt a neve, s már akkor igazi zenekarnak tartott az ottani közönség. Az iskola mellett közben dolgoztam a MÁV-nál, a Postánál, többnyire kézbesítői munkakörökben, amely időszakból kellemes emlékeim vannak, örömmel gondolok rá ma is vissza: olyan szabad életem volt, amely ma már csak álom.
Milyen lelkülettel és milyen apropóból lépett ki utolsó polgári állásából?
1990 nyarán felléptünk a Beatrice koncertjein, mert Nagy Ferónak nagyon megtetszett a zenénk. Ekkor gyakran megesett, hogy este koncerteztünk a Balatonon, hajnalba jöttem vonattal dolgozni, majd másnap este vissza le az újabb koncertre. Amikor azonban megjelent a Republic első lemeze, már annyi elfoglaltságot jelentett ez számomra, hogy kénytelen voltam abbahagyni a munkát. S igazából szükség sem volt már rá, hiszen egy-két koncert bevétele ekkor már annyi volt, amit egy hónap alatt kerestem meg a főállású munkahelyemen.
Hogy emlékszik vissza az elmúlt 15 évre?
Nagyon kellemesen, a harmadik év volt viszonylag nehéz, hiszen az első két lemezünk osztatlan sikert aratott a fiatalok és a szülők körében egyaránt, aminek hatására sok fiatal elfordult tőlünk. Ennek az az oka, hogy a fiatalok általában divatból szeretnek, vagy utálnak valamit. S amikor észrevették, hogy a szülők is hallgatnak, szeretnek minket, onnantól kezdve már nem volt olyan érdekes számukra a mi zenénk.
Azt olvastam egy nyilatkozatában, hogy még 5 évet ad a zenekarnak…
Ez abszolút félre lett értve, ugyanis én ezt minimumként határoztam meg. Az sem kizárt, hogy idős korunkban is együtt fogunk zenélni, ám egy biztos: egy esetleges tragédia, vagy bármelyikünk kiszállása a zenekar megszűntét is jelentené.
Vagyis önállóan, szólóban, és más zenekarral együtt sem folytatná zenei pályafutását…
Így van!
Akkor hogyan tovább? Elgondolkodott már, mi lehet majd a folytatás?
Nem, ezen nem gondolkodom. Egy biztos: szellemi munkát nem vállalnék, rettentően fáraszt ugyanis. Sokkal közelebb állna hozzám az a munkakör, amit fiatalkoromban is csináltam.
Jelentkezne a csépi postán kézbesítőnek?
Miért ne? 🙂
Az átlagember 60-70 évvel a háta mögött általában már – nagy nehezen, de – meg tud fogalmazni egy-két mondatos igazságokat, törvényszerűségeket, elméleteket. Ön viszont – akár a dalszövegeit figyelem, akár a nyilatkozatait, szinte gyártja: mások helyett is kimondja a szívek mélyén lappangó, ámde megfogalmazásra nem kerülő ars poeticákat… Nem tart attól, hogy az utókor esetleg félremagyarázza, másként értelmezi majd azokat a gondolatokat, amiket megénekelt?
Nem érdekel. Egyébként már 10 éve rendszeresen elemzik dalainkat, és egy tanár mesélte még évekkel ezelőtt, hogy egy diák pontosan az ellentettjét értelmezte annak, amiről a dal valójában szólt. Úgyhogy ez már megszokott dolog.
Mennyi szabadideje van és ezt mivel tölti el legszívesebben?
Néhány évvel ezelőtt még nem annyira, ma már azonban egyre inkább igénylem a pihenést, így szakítok is rá időt. Vannak már barátaim itt a faluban is, szeretek itthon tevékenykedni, illetve pihenni. Azt hiszem, ez a legfontosabb hobbim: az otthonom. Van két lányom, ikrek, öt évesek, két régi autóm, két kutyám, és itt van a közelben a Duna part. Ennél szebb szabadidőt semmi sem adhat.
Hogy érti azt, hogy szakít rá időt? Egy zenész élete nem programozott?
Igazából mi már túl vagyunk ezeken, olyan már nekünk a zenélés, mint a versenyzőnek, aki megnyerte a versenyt, de még fut néhány kört, csakhogy integessen még egy kicsit.
Amint látom, szép parkos kertje van. Ön gondozza?
Igen.
Szokott közben fütyörészni, dalolászni?
Nem vagyok egy otthondalolós típus, de olyan már előfordult, hogy éppen dolgoztam egy dalon, s már csak egy-két sor hiányzott, de nem tudtam befejezni és fűnyírás közben megszületett a teljes dal, amit aztán azonnal lejegyeztem idebent.
Egy kis dalelemzés… Hogy érti azt a dalt, hogy: “olyan hülyék az emberek, a homokba fekszenek…” Később: “Olyan kis hülyék az emberek”… Nem szemtelenség ez?
Ja, ez a napozásról szól. Nem szemtelenség, mint inkább bátor szókimondás. Általában úgy írjuk a dalainkat, hogy beszélgetünk valamiről és amiket mondunk, azokat aztán megfogalmazzuk dalban is. Általában egységes a vélemény a zenekaron belül, hogy a napozás káros, nemcsak mert az egészségre ártalmas, hanem mert teljesen értelmetlen, haszontalan időtöltés. Ez a mi véleményünk persze.
Egy másik dalban azt énekli: “szállj el kismadár, nézd meg merre jár!” Hát egy madár tehet ilyet? Van önöknél valamiféle misztikus jelentősége az állatoknak, főként a madaraknak, hogy ennyiszer említik és megszólítják?
Oh, dehogy! Szeretjük az állatokat, de nem hiszünk bennük, mint felettünk álló lényekben. Mint a költészetben, s a művészetekben általában, a mi zenénkben is meghatározó a szerepe az állatoknak.
De azért az Önök zenéiben kissé sokszor jelenik meg az állat, s a fura az egészben, hogy a madár mindig valamiféle misztikus, földön kívüli, isteni szerepet kap…
Hát azért nem mindig… Pl. a dögkeselyűk gyülekeznek című számban…
A miben??? Azt még nem is hallottam…
No, akkor hajrá! 🙂 Meg kell hallgatni, s máris megcáfolja a feltételezését.
Ok, akkor menjünk tovább. “Meghalni kéne, de nem lehet. A Vállalat nem engedi el a lelkedet”…
Oh hát ez egy nagyon régi Polbit szám! Ez olyan érdekes különben, mert mi meg voltunk győződve, hogy ezt mindenki ismeri. Mi csak átdolgoztunk ezt a dalt, s nagyon sokan nekünk tulajdonítják. Furcsa, mert ha pl. a Süss fel napot valaki elénekli, mindenki tudja, hogy ez egy feldolgozás, itt pedig olyan, mintha loptuk volna a dalt, pedig mi azt hittük, mindenki tudni fogja, hogy feldolgozás.
Oké, de mégis mi ihlette meg Önöket, hogy feldolgozzák ezt a számot? És miről szól, hogyan kell értelmezni e dalt?
Már az eredeti dal is a bányászokról szól, ami egy igen kemény munka sok-sok mai foglalkozáshoz képest. Iszonyú vért izzadnak ezek az emberek, s valóban, még meghalni sincs idejük, s lehetőségük. Csak a munka van. Ez egy olyan világ, ami minimum egy dal életben tartását megérdemli.
Ez biztos… Ám azt gondolom, sok mai dolgozó is magáénak vallja a szöveget… Ha már itt tartunk, nézzünk egy kicsikét szembe a társadalommal. Hogyan élte meg az elmúlt rendszert? Tudatában volt annak, hogy nem demokratikus politikai berendezkedés van hatalmon?
Csodálatosan éltem meg, s nem vettem észre, hogy diktatúra lenne, sőt, demokratikusabbnak tartottam azt a világot a mainál. Szerettem a Kádár rendszert. Rengeteg hazugságot terjesztenek azokról az időkről, sok esetben meghamisítják a történelmet, de akik benne éltek, azok tudják, nem összehasonlítható bármely más diktatórikus rendszerrel. Biztosan voltak sértettjei annak a világnak is, de ha tényleg annyian utálták volna, sokkal hamarabb megdőlt volna. Az emberek többsége nyugodtan, egyszerűen élhetett, dolgozhatott, senki sem bántotta őket, és főleg nem üldöztek senkit. Az én apám kőművesként dolgozott, s bár nem volt párttag, ebből semmilyen hátránya nem származott. Személyesen is megtapasztaltam, hogy már szinte meghamisítják a történelmet: dolgoztam egy építőtáborban, az NDK-ban, ahol nagyon kulturáltan, kedvesen fogadtak, s most úgy állítják be egy filmben, mintha valami koncentrációs táborok lettek volna ezek a helyek. Ilyen hazugságokon bosszankodom, de ugyanakkor tudom, hogy az embereket nem lehet becsapni, hiszen amikor volt a felmérés, hogy kit tartanak a legnépszerűbb embernek a történelemben, kimagaslóan győzött Kádár János.
Hogyan élte meg a rendszerváltást?
Hallottam, hogy megtörtént, ennyi. Szerintem ez az ország nem akart rendszert váltani, csak elfogadta, hogy ez történik.
A zenekar pályafutása egyidős országunk úgynevezett demokratikus berendezkedésével. Miként élte meg Ön a kormányok jöttét-mentét, személyes életében okozott-e változásokat a sokszor elfajuló politikai légkör?
A mi zenekarunk tagjainak a legkülönfélébb a politikai meggyőződése, s általában nem is egyfelé szavazunk, ami rendjén is van. Mégis, munkánkban egyre egységesebbek, egyre összeforrottabbak vagyunk, sőt, gyakran leülünk, hogy a napi politikai ügyeket is megvitassuk normális hangnemben. Nem ellenséget látunk egymásban, hanem vitapartnert. Nekem vannak jobboldali barátaim is, s például Feróval is le tudok ülni adott esetben politizálni. Ezek azonban érveknek a felsorolása, nem gyűlölködő, a másik véleményét semmibe vevő acsarkodások. Arra lehet rájönni ilyen beszélgetések során, hogy mindenkinek minden mást jelent, de mindenki ugyanazt szeretné. Az viszont, hogy ki milyen beállítottságú, függ attól, hogy mit élt át gyerekkorában, milyen volt a szülői háttér, mit tapasztalt az életében. Akinek valami óriási bántódása esett a Kádár rendszerben, pl. kirúgták, az valószínűleg nem fogja szeretni, aki viszont jól élt, mint az emberek többsége, az szeretni fogja. Ennyi.
Visszakanyarodva egy kicsit lakóhelyéhez: mennyire volt tudatos a választása, hogy Csepel sziget ezen részébe költözzön ?
Mielőtt ideköltöztem, talán egyszer voltam Szigetszentmártonban egy koncertet adtunk, tehát nagyon nem ismertem ezt a környéket. Aztán elég alaposan megismerkedtem a környékkel, jártam többször az Önök városában, Szigetszentmiklóson is, nagyon tetszik pl. a Kádár barakk.
A mi? – kérdem értetlenül, hiszen bár 28 éve itt élek, sosem hallottam ilyesmiről.
Hát azok az emeletes házak kacskaringós utakon…
Ja, az a Munkásőr út volt… De már azóta Szent Miklós út… – jegyzem meg halkabban.
Ja, lehet… – mondja a művész, majd folytatja a környékünkbe vetett bizalmának megerősítését. – Amikor egy hirdetés útján rátaláltam erre a házra, azonnal megtetszett ez a hely, de ideköltözésem után körülbelül egy év múlva jöttem rá, hogy mennyire szép hely: közel van a fővároshoz, itt van a Duna part, csendes, nyugodt vidék.
Valóban az… Cipő Úr megmutatja még a házát, csodálatos kertjét, s megérkezik jó ismerőse, a néhány házzal arrébb lakó, általa csak Fúró Úrnak nevezett barátja is. Amíg Cipő Úr elmegy kalapácsért, Fúró Úrral közösen megállapítjuk: jó érzés, hogy ilyen neves művész a mi vidékünket választja otthonának. Majd felteszünk két képet a falra, amit a művész feleségének a nagyapja készített. Kicsit politizálunk, majd az idő előrehaladtával elbúcsúzunk, megérkeznek ugyanis a kirándulásból az ikrek, s a művész úr a riportalany szerepéből visszatér az általa sokkal szimpatikusabb otthon serénykedő apa szerepébe…
Mónus Tamás, 2004
A lovacska elszaladt…
