Néha egy mondat is elég, hogy beleremegjen az ember élete…Nekem harminc év kellett, hogy megértsem…
19 évesen kézbesítőként dolgoztam. Egy idős asszony az utcán megfogta a kezem.
– Add ide a tenyered, gyermekem – mondta. – Megmondom a jövőd.
Tiltakoztam, de elkapta újra, belenézett, és csak ennyit suttogott:
„Jaj, gyermekem… harminc év múlva a jég beszakad. Az út véget ér.”
Nevettem rajta. Butaság, legyintettem. Belevetettem magam a munkába, az életbe, az évekbe. És gyakran mosolyogtam, amikor eszembe jutottak az asszony szavai.
És elrepült harminc év…
Majd egy nap… baleset történt…
Először csak a test állt meg. Aztán lassan minden más is…
És valaki belül, a szívemben újra meg újra kopogott:
“Mi van, ha igaza volt az asszonynak? Mi van, ha tényleg… ha tényleg vége lesz?”
Gyerekkoromban író akartam lenni…
Felnőttként csak legyintettem: az írók születnek, nem pedig azzá válnak – érveltem magamnak.
Kemény munka, szorgalmas, csendes élet, néha blogot írni. Ez volt az elmúlt harminc évem mottója. Álmokkal és jóslatokkal nem foglalkozni, úgy éreztem, az éretlen, gyerekes dolog volna…
De a baleset után nem maradt más választásom. Írnom kellett. Ami a fejemben kavargott, egyszer csak utat tört magának. Mintegy ébren álmodva a szemeim előtt játszódott le a történet. És ahogy leírtam, mintha válaszokat kaptam volna a kérdéseimre…
És most megint hallom az asszony hangját a múltból:
„A jég beszakad! Vége lesz!”
– Na és? – Kérdez vissza a kisfiú bennem, nagyon régről. – Mit számít az, hogy mi volt és mi lesz, ha közben valóra vált az álmom? A regényt megírtam. S bár ettől író nem lettem, de boldog igen… 🙂
Nem tudom, eljut-e valaha hozzád…
Nem tudom, hogy egyáltalán megjelenik-e könyvben a történet…
Hiszen olyan hangos a világ zaja. Kicsit úgy vagyok vele, mint a Banális történetben a lány: “Lehet, hogy nem lesz semmi belőle, mégis boldog vagyok, ha tudnám, kiszínezném én a világot.”
Talán tényleg igaz: a jég beszakad. De talán pont akkor és ott kezdődik az álom…
Neked is volt olyan álmod, ami nem vált valóra, vagy csak nagyon későn, amikor már nem is számítottál rá? Hozzászólásodat a facebookon várom:
Mónus Tamás, 2025.07.11.
